Tech

Nem biztos, hogy ennek örülni fognak a gmailesek

Nemrég írtunk arról, hogy új dizájnt kapott a Gmail, aminek bekapcsolása a levelezőben egyelőre még opcionális, mi is megírtuk, miként lehet ezt megtenni.

Így válthat könnyedén a Gmail új verziójára
Csak pár kattintás és már jönnek is a szuper újdonságok.

A Google viszont bejelentette, hogy a következő hónapban elkezdi kivezetni a régi dizájnt, és szeptemberig mindenkit az új külsőre állít át.

Ez egyelőre csak a céges G Suite felhasználókra vonatkozik, a cég pedig nem kommentálta azt, hogy a hétköznapi felhasználókra is érvényes lesz-e ez a későbbiekben, de nagy rá az esély, hiszen magát az új dizájnt is először a céges ügyfeleknek jelentették be, majd vált elérhetővé mindenki számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik