Kultúra

Befejeződött a Kártyavár utolsó évadának forgatása

Ezt a főszerepet Kevin Spaceytől megöröklő Robin Wright jelentette be a közösségi médiában.

Mint ismert, a Kevin Spacey körül kirobbant zaklatási botrány miatt a Netflix tavaly bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot a színésszel és nélküle folytatják a Kártyavár (House of Cards) című nagy sikerű drámasorozatot, amelyben az új főszereplővé Robin Wright lép elő.

A széria hatodik, egyben utolsó évadának forgatása hosszas huzavonát követően februárban indult be, majd ahogyan azt az Instagramon a Golden Globe-díjas színésznő bejelentette, mára befejeződött.

Péntekkel befejeztük a Kártyavár utolsó évadának forgatását. Nagy öröm volt a stábunkkal és szereplőgárdánkkal dolgozni. Egy családdá váltunk és mindannyian nagyon fogtok hiányozni az állandó nevetéssel együtt! Köszönöm Netflix és MRC a támogatásotokat az évek során!

– írja bejegyzésében a színésznő.

A politikai sorozat hatodik évada nyolc részből fog állni és a fontosabb szerepekben Wright mellett Michael Kelly, Jayne Atkinson, Patricia Clarkson, Constance Zimmer, Derek Cecil, Campbell Scott és Boris McGiver lesznek láthatóak. Új karakterekként Diane Lane és Greg Kinnear is csatlakozott a társulathoz, szerepeikről csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy testvérpárt alakítanak.

Az elmúlt öt évben a Netflix zászlóshajójává vált sorozatot temérdek díjra, köztük 53 Emmy-re és három Arany Glóbuszra jelölték. Az utolsó évad várhatóan az ősszel fog megérkezni a Netflixre.

Itt a már Kevin Spacey nélküli Kártyavár első előzetese
Jön az utolsó évad, amelyben Robin Wright veszi át a stafétát főszereplőként.
Kiemelt kép: Netflix/Media Rights Capital (MRC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik