Draskovics Tibor szerint az egyeztetések az után kezdődnek meg, hogy az illetékes bizottság értékeli a kapott információkat. Ha az EU illetékes bizottsága a Pénzügyminisztérium álláspontja ellenére is kifogásolja az eva alkalmazását, akkor Magyarország további információcserét és konzultációt kezdeményez – fogalmazott Draskovics. Végső esetben a luxemburgi Európai Bíróság elé kerülhet az ügy.
Az EU nem rövidül meg az eva miatt, hiszen a magyar kormány EU számlájára történő átutalása részeként szereplő áfa-befizetések között számoljuk el az egyszerűsített vállalkozói adó áfa-tartalmát is – mondta Draskovics Tibor.
A pénzügyminiszter szerint az egyeztetések az után kezdődnek meg, hogy az illetékes bizottság értékeli azokat az információkat, amelyeket az evával kapcsolatban kapott a magyar kormánytól.
Kovács László meghallgatta az eva-ellenes szakértői véleményeket
Kovács László, az EU adóügyi biztosa Brüsszelben korábban elmondta: az Európai Unió az eva kérdésével eddig politikai szinten nem foglalkozott, és erről politikai állásfoglalás a közeljövőben nem várható. Kovács László hozzátette azt is: felkészülése során megismerte az Európai Unió néhány szakértőjének azon véleményét, miszerint az eva nem felel meg az uniós előírásoknak.
Ha az EU illetékes bizottsága a Pénzügyminisztérium álláspontja ellenére is kifogásolja az egyszerűsített vállalkozói adó alkalmazását, akkor Magyarország további információcserét és konzultációt kezdeményez – fogalmazott Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter úgy véli, ezek az egyeztetések további hónapokat vesznek igénybe, s végső esetben, ha az álláspontok nem közelednek, akkor a luxemburgi Európai Bíróság elé kerülhet az ügy.
Az idén mintegy 65 milliárd forint eva-bevétel folyik be a költségvetésbe, amely eredetileg 54,5 milliárd forint bevételt tervezett ebből az adónemből 2004-re. Tavaly az eva-bevételek összege 31 milliárd forint volt.
