Belföld

Óriásit kaszált Mészáros a kánikulával

Amihez hozzányúl Orbán Viktor kormányfő jó barátja, Mészáros Lőrinc, az arannyá válik – erre talán az egyik legjobb példa a Vivienvíz Kft. esete. Az ásványvizes céget 2015 elején alapította a multimilliárdos vállalkozó, a rá következő évre a forgalma megnégyszereződött, 2017-ben pedig tovább nőtt, 2,5-szeresére ugrott. Így közel 650 millió forintos árbevételt mutat a most közzétett beszámoló.

A profit is lenyűgöző pályán van. Előbb meghatszorozódott, 2017-re pedig az előző évinek a kilencszeresére ugorva 265 millió forintra duzzadt.

Ez így 40 százalékos árbevétel-arányos nyereség, kimagaslónak számít, ami általában olyan high-tech szektorokban jellemző, ahol valami új ötletre húznak fel egy kisvállalkozást.

A Vivienvíz hódító útját állami cégek segítik. Egyik nagy vásárlójuk a MÁV, amely védőitalként a kánikulában az utasoknak is osztott a Mészáros-féle vízből, de a saját dolgozóit is azzal látja el.

136 milliót kaszált eddig Mészáros Lőrinc a MÁV-os vízmegrendelésen
A vasúttársaság még nem hívta le a tavaly augusztusban kötött kétéves szerződés felét.

A másik megrendelő a Volánbusz. Abból nyomozás is lett – nem kell különösebben aggódni, megszüntették végül a nyomozást -, hogy a buszos cég nem vallotta be, hogy a milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó cégtől vásárolt ásványvizet.

Félreértés volt az egész, nem akarták eltitkolni, hogy vettek Mészárosék vízéből
Négy nappal a választás után lezárta a rendőrség arról, hogy a Volánbusz Zrt. miért nem vallotta be az ásványvíz-vásárlásait.

(Kiemelt kép: Palackozott ásványvizet osztanak az utasoknak a Déli pályaudvaron 2017. június 23-án. A hőségriadó miatt a MÁV vizet oszt három budapesti főpályaudvaron és a nagyobb vidéki vasútállomásokon is.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik