Foci

Magyarok csaptak össze Németországban

Szalai Ádám (szalai ádám, )
Szalai Ádám (szalai ádám, )

A német labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában Stieber és csapata Hajnalék ellen, Husztiék pedig a Szalai Ádámmal felálló Mainz ellen meccseltek.

A délutáni meccsek közül egyértelműen a Leverkusen–Nürnberg összecsapás számított a bajnoki cím szempontjából a leglényegesebbnek, hiszen a gyógyszergyáriak a második helyről várták a fordulót, tízpontos hátrányban a Bayern München mögött. A leverkuseniek azonban nyerni tudtak, így ha átmenetileg is, de csökkentették hátrányukat.

Azonban számunkra sokkal fontosabb volt a Fürth–Stuttgart és a Mainz–Hannover is, hiszen mind a négy együttesben alapembernek számít egy-egy magyar futballista.

Stieber Zoltánék azt a Stuttgartot fogadták, melyben Hajnal Tamás csak egy félidőt kapott. A svábok egyébként nélküle is hozták a találkozót, még úgy is, hogy az 53. perctől emberhátrányban fociztak a Fürth ellen: a győztes találat Okazaki nevéhez fűzödik, aki Ibisevic elhibázott büntetőjét fejelte a hálóba.

Az utóbbi hetek alapján a legjobb formában lévő magyar légiós, Huszti Szabolcs meglepetésre kimaradt a Hannover kezdőjéből, talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a vendégek nem igazán tudtak mihez kezdeni a Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz otthonában.

A magyar támadó végigjátszotta a 2-1-re végződő meccset a Hannover ellen: előbb Muller révén a hazaiak kerültek előnybe, majd Schulz egyenlített még a szünet előtt.

A folytatásban aztán Husztit is bevetette edzője a már tíz emberrel focizó Mainz ellen, de ennek ellenére mégis a Mainz szerzett győztes gólt, ráadásul Szalai Ádám révén.

Eredmények – Bundesliga, 15. forduló
Augsburg– Freiburg 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Werner (9.), illetve Schmid (29.)

Fürth – Vfb Stuttgart 0-1 (0-1)
Gólszerzők: Okazaki (45.)
Piros lap: Tasci (53.)

Bayer Leverkusen – Nürnberg 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Kiessling (37.)

Mainz– Hannover 2-1 (1-1)
Gólszerzők. Muller (10.), Szalai (90.), illetve Schulz (28.)
Piros lap: Wetklo (49.)

Schalke 04 – Borussia Mönchengladbach 1-1 (0-0)
Gólszerzők:
Draxler (86.), illetve De Camargo (62.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik