Belföld

A szójamaffia milliárdos csalása miatt nyomoznak

Az elkövetőkre akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható.

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanú szerint a tettesek külföldről beszerzett szója áfájával „ügyeskedtek” csaknem egymilliárdos kárt okozva a költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói a teljes kár megtérülését biztosították a bűncselekmény megszakításával. Az elkövetők vagyonát lefoglalták, megakadályozták a visszaigényelt áfa egy részének kiutalását.

A jól szervezett bűnelkövetői kör olyan cégláncolatot működtetett, amely Szlovéniában vásárolt, brazil származású szóját hozott be Magyarországra. A terményt azzal a céllal importálták, hogy azt többnyire boszniai és szlovák üzleti partnereknek adják tovább. A beszerzett árut papíron átfuttatták közbenső cégeken. Ezek a cégek azért jöttek létre, hogy a nevükben továbbadott szójaszállítmányról belföldi bizonylatot állítsanak ki.

A számlákon feltüntették az általános forgalmi adót, azt a látszatot keltve, hogy azt megfizették. A cégek gazdasági tevékenységet nem végeztek, adót sem fizettek.

A láncolat tetején lévő cégnél keletkezett a haszon úgy, hogy a közbenső cégek számláin szereplő áfát ez a cég visszaigényelte. A cégláncolat 13 hónap leforgása alatt 850 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. A bűncselekmény megszakítására szervezett akcióban a NAV pénzügyi nyomozói 13 helyszínen dolgoztak egyszerre.

Országszerte öt megyében tartottak házkutatásokat, lefoglalták a bűncselekmény gyanúját alátámasztó bizonyítékokat, és hat gyanúsítottat, valamint tanúkat hallgattak ki. Az elcsalt adó biztosítására a nyomozók 900 millió forint értékben zároltak üzletrészt, forint- és devizaszámlákat, továbbá 100 millió forint visszaigényelt áfa kiutalását megakadályozták.

Az üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás esetében az elkövetőkre akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható. A gyanúsítottak között van az a tatabányai ügyvéd is, aki a közbenső cégeket átruházta szlovák állampolgárokra, és székhelyszolgáltatóknál helyezte el, hogy félrevezesse a hatóságokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik