Gazdaság

Tiborcz István üzlettársával tárgyalt Lázár János a Városmajorban

A leköszönt-félretolt kancelláriaminiszter, Lázár János egy nem túl puccos budai vendéglátóhelyre, a Fióka étterembe tért be kedd este, olvasónk képet is küldött róla. A kép tanúsága szerint vacsorapartnere – aki a szemtanú szerint a számlát is rendezte – Vizi Attila Gergely, a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa, mégpedig a G2G Zrt.-ben. A céget, amelybe Tiborcz még 2014-ben szállt be, valaha Házipálinka Bérfőzde néven alapították és azóta is gyárt desztillált szeszesitalokat, de leánycégei révén a borkereskedelemben is érdekelt. (A cégalapító és máig tulajdonostárs Nemescsóiné Szendrey Júlia, az első Orbán-kormány külügyminiszterének, Martonyi Jánosnak a rokona, fia, Nemescsói András ugyanis Martonyi lányát vette feleségül.)

Az Elios-aktákból eddig is tudható volt, hogy Lázár már évekkel ezelőtt, még polgármesterként kapcsolatba került Tiborcz Istvánnal. Maga mondta, hogy közösen találták ki a LED-es közvilágítást Hódmezővásárhelyen. És ez a 940 milliós munka lett az a verhetetlen referencia, amellyel elindult az Elios közpénztarolós diadalútján.

Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni
Az Elios körül olyan tanácsadók tűntek fel, akik később a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.

Meg szerettük volna tudni, miről tárgyalt a volt kancelláriaminiszter Vizi Attilával, de Lázár Jánost nem értük el. Munkatársa azt közölte, hogy a találkozó magántermészetű volt. Kérdésünkre elmondta, hogy

Lázár János már nem miniszter, így nincs olyan helyzetben, hogy közpénzek felett diszponáljon, ezért az ilyen találkozókkal kapcsolatban sem érdemes összeesküvés-elméleteket gyártani, hanem a saját helyiértékén kell kezelni.

Ráadásul Lázár János bejelentette azt is, hogy országos politikával nem, csak a választókerülete ügyeivel fog foglalkozni, ideje java részét is Hódmezővásárhelyen tölti majd – tette hozzá.

Vizi pályafutása során megfordult a Raiffeisen Bank Zrt.-nél, a 2016-ban alapított reklámügynökségben, a Money Match Online Zrt.-ben, tanácsadó cége pedig a Sanus Invest Kft. Ezeknél izgalmasabbnak látszik, hogy Vizi a képviselője a G2G szerbiai leányvállalatának, a G2S Wine doo nevű cégnek. Ennek székhelye Hajdujárás (Hajdukovo), amely a Szegedhez és Hódmezővásárhelyhez a legközelebb eső határátkelőtől, Röszkétől néhány kilométerre fekszik. A szerbiai italnagykereskedőt éppen négy éve alapították,

Tiborczék ezek szerint nemcsak a közvilágításszerelő Eliosszal indultak a környező országok piacának meghódítására, hanem az alkoholbizniszben is terjeszkedtek.

Ami a magyarországi vonalat illeti, nem kapkodták el a G2G 2016-os mérlegének a leadását. A cégbíróságnak 2017 május végéig beadandó dokumentumon 2018. márciusi beérkezési dátum szerepel. Pedig sok bevallani való nem akadt, árbevételt nem, csak 2,5 millió forint egyéb bevételt mutatott ki a cég, és a taggyűlés idén március 20-án 102 ezer forint veszteséggel fogadta el a beszámolót. Fennállása óta szinte minden évben veszteséges volt és még az adóhivatallal is meggyűlt a baja, februárban végrehajtást rendeltek ellene, de néhány nap után megszüntették az eljárást – derül ki a cégbejegyzésből.

A G2G magyarországi leánya, az Ital-Tár Kft. viszont már a 2017-es mérlegét is benyújtotta, árbevétele 229 millió forint, vesztesége pedig az anyáénál is nagyobb, 18,2 millió forint volt. A mérlegbeszámolót elfogadó taggyűlésen az anyacéget 65 százalékos tulajdonrésszel Vizi képviselte.

A G2G egyfajta holdingcég, amely nagyjából azért van, hogy az Ital-Tárt tulajdonolja. Utóbbi pedig alapvetően borkereskedéssel foglalkozik, mégpedig speciális italokkal. A mitiszol.hu, illetve terroirclub.hu oldalakról kiderül, azt próbálják bizonyítani, hogy „az újvilági bordömping mellett létezik az Óvilág évszázadok alatt kialakult borvalósága”. Kis európai birtokokról származó, „termőhelyük sajátosságainak teljes tiszteletben tartásával készült”, autentikus borokat forgalmaznak.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik