Szórakozás

Ez áll Galambos Lajos nyilatkozatában

A zenész 2015 szeptemberében került előzetesen letartóztatásba, ám a bíróság előtt csak most, két és fél évvel később tehetett panaszt. Ügyének legutóbbi tárgyalásán az alábbi nyilatkozatot tette.

Feloldották a bűnügyi zárat Galambos Lajos boldogasszonypusztai birtokáról
A trombitás ennek ellenére úgy érzi, hogy a három éve húzódó ügy sebei már sosem gyógyulnak be.

Áldozat vagyok, nem elkövető! Úgy tettek meggyalázott emberté, hogy az ártatlanságomról nem szólhattam. A fogvatartás alatt úgy kezeltek, mint valami gyilkost. A kihallgatások alatt a védőm kérésére sem vették le rólam a bilincset. Ez lelkileg és fizikailag is tönkretett. Levelet sem írhattam, és a telefonálástól is eltiltottak, ami a kiskorú gyerekeimnek traumát okozott. Nem értem, miért volt erre szükség? Köztiszteletben álló állampolgárként kijelentem, bűncselekményt nem követtem el. Ez a pontatlan vádirat engem úgy állít be, mintha csúcsbűnöző lennék. Mintha bűnöző életmódra lettem volna berendezkedve

– olvasta fel egyebek mellett Galambos Lajos, aki ezúttal is ártatlannak vallotta magát.

(Blikk)

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik