Belföld

Seszták fenyegette Orbán Viktort, de nem jött ki jól belőle

Még egy bizottsági elnöki posztot sem tudott kiharcolni Seszták Miklós a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetségében az új ciklusra. A lecserélt fejlesztési miniszter bejelentette ugyan igényét az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökségére, de nem kapta meg a tisztséget.

Sesztáknak az új kormány hivatalba lépése után is be kell majd érnie a gazdasági bizottság hat alelnöki posztjának egyikével, miközben a testületet továbbra is Bánki Erik vezeti majd – tudta meg a 24.hu.

A NER játékszabályai szerint ez a visszasorolás négyévnyi kormánytagság után nemhogy bőkezű kompenzációnak nem mondható, de sokkal inkább a rendszeren belüli bukásnak számít.

Seszták ráadásul még önkéntes száműzetésként sem láttathatja a történteket, mint Lázár János, aki legalábbis igyekszik azt a látszatot fenntartani, hogy ő sem vágyott a továbbiakban kormányzati pozícióra, nem egyszerűen Orbán Viktor váltotta le a Miniszterelnökség éléről. Különállása jeleként a parlamenti széksorok közül az utolsóban kért magának helyet.

Seszták Miklós lecserélését sokan biztosra vették április 8. előtt is (mi is írtunk ennek valószínűségéről már tavaly decemberben is), ő azonban a következő négy évre is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítójaként képzelte el magát.

A 24.hu információja szerint ez a nézetkülönbség komolyan kiütközött a miniszterelnök és a KDNP-s politikus személyes megbeszélésén, ahol Orbán felvázolta, hogy lényegében két minisztériumra osztja az NFM-et, a vezetésüket pedig Bártfai-Mager Andreára és Palkovics Lászlóra bízza majd.

Forrásaink szerint Seszták annyira komoly csalódásként élte meg a bejelentést, hogy lényegében megfenyegette Orbán Viktort, menesztése esetén lemond a parlamenti egyéni mandátumáról

(ez esetben új választást kellene kiírni a kisvárdai körzetben, ahol Seszták a szavazatok majdnem 62 százalékát megszerezte, és papíron a Fidesz kétharmados többsége is veszélybe kerülne).

A fenyegetés azonban – amihez hasonlóra forrásaink beszámolója alapján meglehetősen régen lehetett példa a Fideszben – nem jött be, sőt. Kérdéseinkkel megkerestük a volt minisztert, ha reagál, közöljük a válaszát.

Seszták miniszteri tevékenységéről egyébként nyilvánosan nem mondott kritikát a miniszterelnök, így leváltásának pontos okairól is csak találgatnak a kormánypártban. Tény, hogy amikor szükség volt a politikusra, Orbán kiállt mellette még akkor is, amikor kiderült, hogy több száz, a költségvetésnek jelentős kárt okozó fantomcég alapításában vett részt a 2000-es években.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén a Parlamentben 2017 novemberében Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Seszták 2014-ben egyébként a mostanihoz hasonló, váratlan miniszterelnöki húzás révén került a fejlesztési tárca élére.

Az akkor még szinte teljesen ismeretlen kisvárdai ügyvéd azzal a feladattal kapott miniszteri rangot, hogy neki kell végigvinni a közigazgatás és a háttérintézmények akkoriban – a konfliktus nyilvánossá válása előtt – még fű alatt zajló simicskátlanítását. A kitűzött célt gyorsan teljesítette: hivatalba lépése után három hónap alatt 18 vezető beosztású munkatársnak kellett távoznia a fejlesztési minisztériumból.

A Simicska-Orbán háború alkalmat adott Sesztáknak arra is, hogy a saját hálózatát építse. A fejlesztési miniszter ellenjegyezte például annak a 2016-ban megnyitott győri kaszinónak a koncessziós engedélyét, amelynek régi bizalmasa, üzlettársa, családi barátja, Kruppa Zsolt lett a vezetője, az üzemeltető céget pedig Zámbó István, Kisvárda korábbi alpolgármestere tulajdonolta. De Seszták menedzselte a kisvárdai női kézilabdacsapat fejlesztéseit és a város beruházásait is.

Seszták Miklós volt az előző kormány legjobban kereső minisztere, 2017-ben havonta átlagosan 1,3 millió forintot vihetett haza miniszteri és parlamenti képviselői fizetésként, de ez eltörpült az ügyvédi irodájából befolyó bevételei mellett, amelyek a havi 5 millió forintot is meghaladták.

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik