Élet-Stílus

Kétezer pasival feküdt le a nő, akinek van egy titka

Hogy nem mindig volt nő.

Crystal Warren 48 éves. A Brightonban élő nő az utóbbi 15 évben körülbelül 2000 férfival feküdt le, és tervei szerint még 50 éves kora előtt meg sem áll a 3000-ig.

Már ez önmagában sem gyenge, de különösen akkor válik érdekessé, ha eláruljuk, hogy

Crystal Warren 48 évvel ezelőtt Christopher Snowden néven jött a világra.

Férfinak született, de sosem érezte magát annak, a fiúk iránt vonzódott, de nem meleg pasiként, hanem férfitestbe zárt nőként tekintett magára.

14 évesen titokban felpróbálta anyja ruháit, 20 évesen pedig már nyilvánosan is női öltözékben jelent meg.

2001 augusztusában elkezdett hormonokat szedni, hogy testét előkészítse a nemváltó műtétre. Már ekkor érezte, hogy óriási az érdeklődés iránta a férfiak irányából. 2003-ban Crystalt megoperálták, eltávolították a péniszét, és a herezacskójából alakították ki a vagináját.

Nem sokkal a műtét után megérezte, hogy végre megfelelő testbe került, és elkezdett randizni. Sokat.

2012-ig, tehát 9 év alatt 1000 férfival feküdt le. Bár barátainak egy része nem értett vele egyet ebben, de ő az egy éjszakás kalandok során általában nem mesélt alkalmi partnereinek a múltjáról.

Végül is most nő vagyok, ez a lényeg, nem?

– nagyjából így állt hozzá. Volt, aki hosszabb távú kapcsolatot szeretett volna, neki természetesen elárulta az előéletével kapcsolatos titkát, és bár a férfi ezt elfogadta, mégsem lett együttélés a dologból.

Méghozzá azért nem, mert Crystal képtelen hűséges maradni, nem tud nem szexelni. Úgy érzi, ez egy függőség, de esze ágában sincs megszabadulni tőle. Volt olyan este – jó, tegyük hozzá, hogy egy swinger klubban – amikor kilenc férfival feküdt le.

Remekül érzi magát a bőrében, imádja, hogy körülrajongják a férfiak, úgyhogy esze ágában sincs leállni. A cél a háromezer.

(via Mirror, kiemelt kép: Facebook)

Így néz ki a világ egyik legnagyobb orgiája
Mindent szabad, csak előtte meg kell kérdezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik