Foci

Münchenben marad a tehetséges középpályás

Toni Kroos a következő szezonban is a Bayern München játékosa lesz a csapat vezetőedzője, Josep Guardiola szerint.

A katalán tréner azt mondta a keddi manchesteri Bajnokok Ligája-találkozó előtt, hogy “Toninak még egy éve van a szerződéséből és maradni fog”.

A kijelentéssel arra reagált, hogy a hónap elején maga Kroos fogalmazta meg: el tudja képzelni jövőjét az angol bajnokságban. Ugyanakkor brit médiaértesülések arról szóltak, hogy a Manchester United heti 300 ezer eurónak megfelelő összeget is hajlandó lenne fizetni neki, miközben a jelenlegi becsült fizetése évi 4 millió euró. A találgatások hátterében az áll, hogy terítéken van a 24 éves középpályás szerződéshosszabbítása.


Fotó: Europress Fotóügynökség

“Remélem, hosszabbítani fog, és velünk marad. Ő olyan valaki, aki szereti, amit csinál, nem munkaként fogja fel” – folytatta az edző, majd hozzátette: “Beszéltem vele és a klubbal is, elmondtam a véleményemet, de végeredményben én csak az edző vagyok.”

A 24 éves középpályás németországi információk szerint jelentős béremelést szeretne elérni, hogy a BL-címvédő, friss német bajnok csapat egyik legjobban fizetett futballistájává váljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik