Nagyvilág

Minden hónapban tömeges terrortámadásokat hiúsít meg a brit hírszerzés

andrew parker (andrew parker, mi5, )
andrew parker (andrew parker, mi5, )

Andrew Parker, a brit MI5 hírszerző ügynökség vezetője a The Independentnek úgy nyilatkozott: soha nem volt még akkora szükség az európai államokkal való szoros együttműködésre, mint most, az agresszív és könyörtelen terrorfenyegetések és Vlagyimir Putyin Oroszországának veszedelmes akcióinak idején.

A hírszerzés feje szerint a 2017-es, westminsteri terrortámadás óta eltelt időszakban nem volt olyan hónap, hogy az MI5-nak ne kellett volna tömeges terrortámadást meghiúsítania, ez is azt bizonyítja, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ugyanolyan halálos fenyegetést jelent, mint korábban.

Julia és Szergej Szkripal mérgezéses esetével kapcsolatban elmondta: ez az ügy is sokkoló példája annak, hogy a Kreml milyen mélyre süllyedt az illegalitás világában. Szkripalékat március elején mérgezték meg a novicsok nevű idegméreggel, amelyet ismeretlen tettesek a házuk bejárati ajtajának kilincsére kentek. Egy nemzetbiztonsági jelentésből kiderült, hogy Oroszország évekig kísérletezett olyan méreggel, amely a kilincsen használva jut el az áldozatokhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik