Nagyvilág

Külföldi újságírók előtt robbantaná fel a nukleáris kísérleti bázisát Észak-Korea

Az elzárt völgyben fekvő tesztközpont adott otthont a diktatúra mind a hat eddigi kísérleti atomrobbantásának. Kérdés persze, hogy a megsemmisítéssel tényleg véget ér-e az észak-koreai atomprogram.

Alig egy hete találkozott egymással a világ legzártabb országát, Észak-Koreát vezető Kim Dzsongun, illetve a déli szomszédot irányító Mun Dzse In, és alig néhány napja annak, hogy Trump bejelentette: június 12-én találkozik az északi diktátorral.

Az események azóta azonban még furcsább fordulatot vettek, hiszen Kim Dzsongun szombaton bejelentette:

dél-koreai, brit, amerikai és orosz újságírók egész hada előtt, május 23-25. között robbantják fel a rezsim eddigi összes nukleáris kísérletének otthont adó phungeri bázis tesztalagútjait, a kerítések mögött álló épületeket lebontják, a kapukat lezárják, az azt őrző katonákat pedig visszahívják Phenjanba

– jelentette az észak-koreai KCNA hírügynökség.

Kérdés, hogy az elmúlt hetekben erősen a világ felé nyitó ország tényleg befejezi-e a nukleáris arzenálja építését, sőt, tényleg végleg befejezi-e a kísérleteket.

A Bloomberg nyomán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik