Tech

Onkológusnak állt a szuperszámítógép

Nem lesz olyan orvos, aki az IBM rendszeréhez hasonlóan pontos diagnózist tudna felállítani.

A Watson épp két éve mutatkozott be a Jeopardy nevű amerikai televíziós vetélkedőben, ahol három nap alatt magabiztosan és cáfolhatatlanul bizonyította fölényét. Az IBM természetesen már akkor tisztázta, hogy nem egy játék kedvéért ölt bele dollármilliókat egy ilyen látványos projektbe, s fél évvel később egyértelművé tette, hogy első körben Dr. Watsonból Dr. House lesz.

Az utóbbi egy évben hat Watson készült el, melyek mindegyike az orvostudomány szolgálatába állt. A kognitív szuperszámítógép rendkívüli képessége diagnosztikai jellegű – hihetetlen mennyiségű adat segítségével képes roppant összetett kérdésekre is választ találni.

A hihetetlen mennyiségű adatra jó példa a New York-i Sloan-Kettering rákközpont, amely 1,5 millió beteg adatait és kétmillió oldalnyi orvosi folyóiratot töltött fel, míg a Wellpoint névre hallgató egészségügyi ellátó nővéreinek 14 700 munkaóráját áldozta a Watson “gyakorlati” képzésére.

Az ekképpen felkészített Watson nemcsak gyorsabban tud válaszolni bármely embernél, hanem jobban is. Egyrészről a rákkutatás legújabb eredményeit is figyelembe tudja venni, míg egy átlagos onkológus adott esetben elmaradozhat saját továbbképzésével. Másrészt ugyancsak nem esik nehezére egy beteg teljes kórtörténetét “fejben tartania”, amellyel igazán személyre szabott válaszokat tud adni. Harmadrészt nincs helyhez kötve – használatának elterjedésével a világ bármely pontján ugyanolyan minőségű ellátást tud biztosítani.

Szerintetek jó ötlet, ha az orvosok mankóként használják a Watsont?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik