Belföld

“Hiszem, hogy apu még életben van” – nem adja fel a keresést az eltűnt villanyszerelő családja

villanyszerelők (villanyszerelők)
villanyszerelők (villanyszerelők)

Már közel másfél hónap telt el azóta, hogy eltűnt Mácsik Zoltán, de még mindig nem lehet tudni, hogy életben van-e. A férfi családja ennek ellenére bizakodó. Azt remélik, hogy azért nem ad életjelet magáról, mert fogva tartják valahol.

– A hitünk töretlen, egyszerűen érzem, hogy apu még életben van. Nem szeretnénk belegondolni abba, hogy esetleg már nincs közöttünk. A tehetetlenség és az információhiány azonban lassan felőrli az idegeinket. Amit lehetett, megtettünk: mentünk mindenhova, ahol csak egy halvány remény is volt, hogy aput megtaláljuk. Sajnos, eddig eredmény nélkül. Ez azonban nem azt jelenti, hogy feladjuk! Csupán szembe kell néznünk azzal, hogy mi nem hatóság vagyunk, így korlátozottak a lehetőségeink. A másik, ami nagyon bánt, hogy a rendőrségtől semmiféle információt nem kapunk. Megértjük, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel nem beszélhetnek, de jó lenne legalább morzsányi híreket kapni arról, hogy ők mit tudnak – nyilatkozta a Blikknek Adrienn, az eltűnt villanyszerelő lánya.

Az eltűnt villanyszerelő március 31-én egy  korábbi munkaadójával találkozott, mert sok pénzzel tartozott neki. Zoltánról azóta nincs hír. Felesége elmondása szerint tízezer euró fölötti összeggel tartozhattak párjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik