Belföld

Orbán Viktor: 2030-ig tervezek

Negyedik miniszterelnöki ciklusára tette le Orbán Viktor az esküt csütörtökön a Parlamentben. Az eseményen részt vett Boross Péter és Medgyessy Péter volt miniszterelnök, de ott volt Mádl Ferenc néhai államfő és Antall József volt kormányfő felesége, valamint Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök.

Orbánt 134 igen, 28 nem szavazattal választották meg miniszterelnöknek. Az MSZP-Párbeszéd és az LMP már a szavazásban sem vett részt, a DK és a Jobbik nemmel szavazott a miniszterelnök megválasztásakor, majd a DK képviselői a beszédet megelőzően kivonultak az ülésteremből. Orbánt így az ellenzéki padsorokból csak a jobbikosok hallgatták meg.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Orbán köszönetett mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, bármely jelöltre szavazott is. Külön megköszönte azoknak, akik a polgári, nemzeti és keresztény erőket támogatták, valamint őt személy szerint. Nekik sajátos felelősséggel tartozik, amit teljesíteni is fog, de összhangba fogja hozni ezt másik kötelességével, hogy az egész nemzetet szolgálja.

Kormányom mindig a háromharmadot szolgálja majd.

– jelentette ki a miniszterelnök, majd megemlítette, hogy negyedszerre teszi le a kormányfői esküt, és 28 éve szolgál képviselőként.

Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll.

A vitát és a küzdelmet a politika természetes részének tekinti. Szerinte békés megegyezések ritkán és csak kegyelmi pillanatokban adódnak számára a politikában,

de ígéretet teszek, hogy többször érezzük úgy magunkat ebben a házban, hogy angyal szállt el felettünk.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Orbán megígérte azt is, hogy a vitákban a lovagiasság szabályait betartja majd, de a szocialistáknak külön megígérte, hogy

amilyen a fogadj Isten, olyan az adjon Isten.

Orbán szerint a győzelem soha nem végleges, a vereség pedig soha nem végzetes, mert a politikában a háborúval ellentétben nem csak egyszer ölik meg az embert.  Azt is elmondta, hogy ha kitölti a ciklust, még mindig csak döntetlenre áll majd 16 ellenzékben és ugyanennyi kormányon eltöltött év után. Márpedig sportemberként nem éri be a döntetlennel.

Magyarországnak soha rosszabb nyolc éve ne legyen

– összegezte a 2010 óta eltelt időszakot. Ezt szerinte az is bizonyítja, hogy többen szavaztak a Fideszre, mint az összes többi, a parlamentbe jutott pártra. A miniszterelnök szerint a sikerek mögött mindig ott rejtőzik az isteni kegyelem, ezért,

Soli Deo Gloria,

tehát

Csakis Istené a dicsőség.

Orbán szerint a következő négy évben nagy dolgokra fognak vállalkozni, mert „a veteményes nem maradhat gyomlálatlanul”, rendszeresen kapálni kell, de ennél azért többre vágynak, igazi nagy fákba fogják vágni a fejszéjüket.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Bizonyos nézőpontból egy veréb lehet jobb, mint egy túzok, de mi most igazi nagyvadakra fogunk menni.

Orbán elmondta, hogy az ellenzék gyakran kritizálja azért, hogy nem csak négy évre gondolkodik, de több kormánypárti barátja is figyelmeztette, hogy a lába elé nézzen, mert el fog botlani, ahogy az egyszer (2002-ben) már meg is történt. Ugyanakkor szerinte most minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek, ezért nagy dolgokra készülnek. Mert van tapasztalat és megnyert viták, önbizalom és növekedés is.

Orbán szerint a magyarok már abban is hisznek, hogy a holnap jobb lehet. Sőt, nemcsak jobb lehet, hanem jobb is lesz. Szerinte a magyarok azt akarják, hogy az előttük álló lehetőségeknek megfelelő kormányuk legyen, nőjenek fel a feladathoz.

A miniszterelnök elmondta, hogy egy húron pendülnek az emberekkel, ezért most nem négy, hanem tíz vagy inkább 12 évre tervez. 

Ő ugyanis mindig egybefüggő korszaknak látta a 2010 és 2030 közötti időszakot. Orbán Viktor szerint Magyarország 2030-ra az Európai Unió 5 olyan országa közé fog tartozni, ahol a legjobb élni.

Fotó: Marjai János / 24.hu

„Háromszori kétharmaddal a hátunk mögött nekünk a lehetetlenre kell vállalkoznunk, mert a lehetségesre más is képes” – mondta. Néhány nevesített cél:

  • Megállítják a népességcsökkenést.
  • Gyorsforgalmi utak kötik össze a fővárost a megyeszékhelyekkel, az autópályák elérnek az országhatárokig. Fél óra alatt el lehet érni a gyorsforgalmi utakig.
  • Paks 2 és a napelemek tiszta energiával látják majd el az országot.
  • Az exportot 50 százalékkal növelik.
  • A népbetegségeket csökkentik.
  • Felépítik az új magyar honvédséget, mert a szomszédok mind fegyverkeznek.
  • Fővárosainkat és nagyvárosainkat közúton, vasúton és levegőben is összekötik a szomszédainkkal.
  • Lengyelország vezető szerepét támogatják.
  • Budapestnek visszaadják a régi nagyságát és fényét. Fontos szerepe lesz a nemzetegyesítésben.

A miniszterelnök szerint a 2008-as nyugati válság korszakhatár volt, ekkor felbukkant a mélyben formálódó új világrend. Saját belső logikával, saját erővonalakkal rendelkező új korszakba lépett a világ.

Új korszakba léptünk, és ez mindenkitől változást követel.

Szerinte a 2010-es válságkezelés célja nem az volt, hogy visszatérjünk a jobb időkhöz, hanem hogy új alapokat rakjunk le.

A régi világrend szellemi haszonélvezői, valamint a léhák és a restek együtt támadják az újítókat. Orbán szerint ezeket a vitákat nem lehet elkerülni.

Titokban nem lehet megújítani egy egész nemzetet. Az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka végetért.

Alkalmatlan lett arra, hogy megvédje az ember méltóságát és megadja a szabadságot. Nem tud biztonságot adni, nem tudja megtartani a keresztény kultúrát. Orbán szerint a zátonyra futott liberális demokrácia helyett felépítették a XXI. századi kereszténydemokráciát.

Mi kereszténydemokraták vagyunk és keresztény demokráciát akarunk.

Orbán szerint a mindennapok sodrásában nem lehet felismerni, hogy egy új világrend születésében élünk. Erre tartanak a kormányok írástudókat.

Ha el akarjuk dönteni, mit akarnak kezdeni a magyarok a világban, tisztában kell lennünk a méretünkkel. Soha nem tartoztunk a nagy országok közé. Orbán szerint a magyarok megmaradása nem automatikus. A magyar politikának viszont abból kell kiindulnia, hogy el lehet tűnni, szét lehet szóródni, és a világot el lehet gondolni a homo sapiens magyar válfaja nélkül.

Hála a Jóistennek, hogy ma mi állunk itt és nem ők.

A megmaradás életerő kérdése a miniszterelnök szerint. Orbán szerint a szabadsághoz nem elég a három nagy hadsereget, a németet, a törököt és az oroszt kiutasítani az országból, de az országon belül is szabadon kell döntenünk magunkról.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Orbán a szabadság iránti elkötelezettségét nemcsak a szovjet elnyomásból, de gazdasági szükségletekből is származtatja. Szerinte a kommunizmust az ítélte halálra, hogy szembefordult a természettel és tiltotta, hogy az egyén önállóan segítsen saját helyzetén.

Mi erős Európát, békét és kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretnénk. Szükségünk van az Unióra, és az Uniónak is szüksége van ránk, ezért készen állunk, hogy alakítóként vegyünk részt azokban a változásokban, amelyeket ha akar, sem tud figyelmen kívül hagyni. Első lépésként a migrációról való gondolkodást kell megváltoztatni.

Szerinte Brüsszelben ma azt gondolják, hogy igazságtalan, ha az ember nem oda születik, ahol élni szeretne. A migrációt alapvető joggá akarják tenni, ezért harcolnak Magyarország ellen. Orbán szerint ha nem védekezünk a migráció ellen, annak egyetlen nyílt társadalom és európai kormány lesz a vége.

Orbán szerint még soha nem tisztázták a Házban, hogy mi is pontosan a miniszterelnöki eskü. Szerinte ígéret, fogadalom és felajánlás. A természet a lelkiismereten keresztül büntet meg minket, ha nem tartjuk be. Ezért mind a 15 millió magyarnak megerősíti, hogy minden cselekvésében a keresztény értékek és a magyar emberek szolgálata fogja vezényelni.

Ha a miniszterelnök kitölti a mandátumát, megdönti Tisza Kálmán rekordját, és Orbán Viktor lesz a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök Magyarországon. Orbán új kormányának miniszterei csak később tehetik le az esküt, előbb a holnapi ülésnapon meg kell szavaznia az Országgyűlésnek a minisztériumok listáját felsoroló törvényt, ugyanis több változás is van az előző ciklushoz képest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik