Az emberiség számára az egyik legnagyobb kihívás még mindig az űr meghódítása. Igen ám, de ahhoz, hogy átköltözzünk egy másik bolygóra, ételt is kell szereznünk, ezt a problémát pedig odafent csak készletekkel lehet jelenleg megoldani. Hosszabb távon ez viszont nem megoldható. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, anyabolygónkon, a Földön is egyre nagyobb problémát jelent az elegendő élelem előteremtése a folyamatosan szaporodó emberiség számára. Milyen jó lenne, ha ezt a két problémát ugyanazzal a technológiával lehetne megoldani. Úgy tűnik, van megoldás.
A NASA-t már régóta foglalkoztatja a háromdimenziós nyomtatás, de újabban leginkább az, hogy ilyen eljárással készítsenek ételt. Bizony, nem csak tárgyakat és házakat lehet nyomtatni. Az űrkutatási ügynökség 125 000 dollárral támogatott egy fejlesztést, amely során létrejött egy 3D-nyomtató alapú, univerzális ételszintetizáló eszköz. A nyílt forráskódú kütyü képes kinyomtatni például egy pizzát. Ehhez mindössze tápszerporra, vízre és olajra van szüksége, és már készül is a “fröccsöntött” étel.
Arra már korábban is gondoltak, hogy a 3D-s nyomtatás hozhat megoldást arra, hogy könnyedén készítsenek épületeket, létesítményeket, használati tárgyakat maguknak az első – például – Mars-kolóniák, de úgy tűnik, az étel előállításához is ez a módszer lesz a nyerő.