Gazdaság

Márki-Zay miatt bünteti Hódmezővásárhelyt a Belügyminisztérium?

Egymilliárd forintot akar a minisztérium bevasalni Hódmezővásárhelyen, az évekkel ezelőtti hibás elszámolásokat akarják leverni a városon – írta a hvg.hu.

A múlt héten a Belügyminisztériumtól három levelet is kapott az önkormányzat, amelyekben a záró elszámolásra szólítják fel őket 2012-2014 között szabad felhasználásra kapott állami pénzzel kapcsolatosan.

Márki-Zay Péter polgármestert úgy tájékoztatta a Belügyminisztérium, hogy amennyiben nem tudják megfelelően számlával igazolni a pénz elköltését május 25-ig, akkor vissza kell fizetniük a horribilis összeget.

Az éveken át halogatott elszámolással most nem tud várni a minisztérium, záró elszámolásra szólított fel bennünket, ha nem sikerül a fiókokból előkotorni a számlákat, akkor egymilliárd forintot kell befizetnie a városnak

– mondta a polgármester.

Mindezt úgy kellene a városnak összekaparnia, hogy olyan bevételek vannak a költségvetésbe beépítve, amelyek teljesülése kétséges: a strandot üzemeltető Kft sorába 600 millió forintot jegyeztek bevételként, miközben több százmilliót költenek annak üzemeltetésére, és hasonlóan ehhez, az önkormányzati cégtől, amely a városi televíziót üzemelteti, 461 millió forint bevételt várnak, miközben arra is tízmilliókat költenek el.

Ilyen körülmények között akarta a Fidesz frakció átnyomni az egymilliárdos út és járda felújítási összeget, ezért tartottak nemrégiben három napon belül négy közgyűlést is, aminek a végén megszavazta a Fidesz többség ennek a pénznek az elköltését, de azt végrehajtásában felfüggesztette Márki-Zay Péter, így egyenlőre nem borul a város költségvetése.

Kiemelt képünkön Márki-Zay Péter látható. Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik