Sport

Fogadalmat tett 130 magyar sportoló

universiade gangl edina (universiade, gangl edina)
universiade gangl edina (universiade, gangl edina)

Letették az esküt a kazanyi nyári Universiade résztvevői.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében tartotta meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség azt az ünnepséget, amelyen a nyári játékok résztvevői jelentek meg.

Nem sokan, hiszen a legtöbben most is készülnek a versenyre. A fogadalomtétel szövegét Gangl Edina olimpiai negyedik helyezett vízilabdázó és Nagy Péter Universiade-győztes, Eb-3. helyezett súlyemelő mondta el.

Az Universiadét az orosz sport fővárosában (mert így nevezi magát Kazany) július 6. és 17. között rendezik, hazánkat 130 versenyző, 16 sportágban képviseli.

Összesen 160 ország 13 ezer sportolója vesz majd részt az olimpia után legnépesebb “soksportos” játékán. Ott lesz a magyar női kosárlabdacsapat, valamint a férfi- és a női vízilabdacsapat is.

Nagy nevek is indulnak: a cselgáncsozóknál Csoknyai László, Bor Barna, Zámbori Bence, Ungvári Attila, Baczkó Bernadett, Joó Abigél, a kenus Kiss Tamás, a tornász Böczögő Dorina, az úszó Biczó Bence.

Magyarország eddigi mérlege az Universiadékon 109 arany-, 88 ezüst- és 96 bronzérem. A legutóbbi, 2011-es Universiadéról, a kínai Sencsenből a magyar küldöttség hat arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel tért haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik