Belföld

Félholt egerészölyvet vitt be az áramszolgáltatóhoz a madármentő

Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője szerdán egy Facebook-posztban közölte, hogy

ha megígérek valamit, ahhoz tartom magam. Megígértem, hogy a mai napon „átadom” az ELMŰ – ÉMÁSZ-nak az egerészölyvet amit középfeszültségű oszlopon ért áramütés.

Hozzátette:

hoztuk a madarat lássák mi marad egy madárból, és ha gondolják akkor továbbiakban gondoskodhatnak róla de kell a részére egy röpde, gondoskodni kell az állatorvosi felügyeletről, az elszáradt végtagok szakszerű állatorvosi eltávolításáról, a madár élelmezéséről, a tartási engedélyről.

A madárnak két darab műlábra lesz szüksége, illetve egy emberre, aki megtanítja majd járni.

Lehoczky a 444.hu-nak elmondta, évente 50-80 madár érkezik hozzájuk áramütéssel, az Émásztól pedig mindig ugyanazt a sablonos választ kapják, ezért úgy gondolta, ha látják a madarakat, ez kicsit nagyobb hatással lesz rájuk, mint egy statisztikai adat.

Szerinte minden adott hozzá, hogy megoldják a helyzetet, de az hiányzik, hogy ezt az áramszolgáltatók is akarják.

Elképesztő összefogással menekült meg a Mályi Madármentő Állomás
Hétvégén derült ki, hogy túl sok a bajbajutott madár és túl kevés a pénz.

Kiemelt kép: Facebook/Mályi Madármentő Állomás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik