Nagyvilág

Élve befalazott kutyát mentettek Kínában, 17 nap után

Kölykével együtt temették el élve. A kicsit nem találták meg.

17 nappal azután szabadítottak ki önkéntesek egy kóbor kutyát, akit egy ház biztonsági őre élve falazott be egy épületbe, kínai Belső-Mongólia Autonóm Terület székhelyében, Hohhotban – jelentette a helyi sajtó. A szukát kölykével együtt betonozták be az egyik épület falában található lyukba, de a kölyköt nem találták meg az ebet kimentő emberek.

A biztonsági őr a Pear Newsnak elmondta: azért falazta be az ebet, mert a kóbor kutya agresszívan viselkedett a kölykét megközelítő emberekkel, és több lakót is megharapott. A meg nem nevezett férfi bekergette őket a lyukba, majd betonnal lezárta azt.

Önkéntesek 17 nappal később szabadították ki az ebet, miután tudomást szereztek az esetről. Kölcsönvett szerszámokkal bontották el a lyukat elzáró betontömböt, és mögötte lévő lyukban megtalálták az anyakutyát, aki nagyon ki volt száradva, és közel volt a halálhoz.


Kölykét azonban nem találták meg. Az önkéntesek szerint éhen halhatott, és holtteste lehet, hogy a szűk járat legvégében fekszik, ahova már nem értek el. A kínai közösségi oldalakon azonban sokan felvetették, hogy az éhező anyakutya végül kénytelen volt felfalni saját kölykét, hogy életben maradjon.

A közösségi oldalakon szinte teljesen egyhangúan elítélték az emberek a biztonsági őr tettét. Az esetről szóló videó alatt az egyik legtöbbet like-olt komment szerint „a biztonsági őr is veszélyes, miért nem zárják be őt is 17 napra.

A beszámolók szerint a biztonsági őr ellen nem indítottak eljárást a hatóságok. Kínában ugyanis nincsenek olyan állatvédelmi törvények, ami alapján ezt meg lehetne tenni. Kínai állatvédelmi aktvisták már régóta küzdenek azért, hogy az állatkínzást és az állatok bántalmazását jogszabályokkal tiltsák, de egyelőre még nem jártak eredménnyel.

(Kiemelt fotó: Pear Video)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik