Nagyvilág

Lezuhant egy katonai repülőgép Amerikában, legalább öten meghaltak

Nemzeti gárdisták utaztak a szerencsétlenül járt C-130 Herculesen.

Lezuhant egy C-130 Hercules típusú katonai szállító repülőgép szerdán a Georgia szövetségi állambeli Savannah város egyik repülőtere mellett – közölte az amerikai légierő.

Chatham megye hatóságai szerint a Puerto Ricó-i nemzeti gárda kötelékébe tartozó repülőgép egy útkereszteződésnél csapódott a földbe.

Jeff Bezore százados, a georgiai nemzeti gárda szóvivője közölte: legalább öten vesztették életüket a gyakorlórepülésre indult gép fedélzetén. Ugyanakkor a tisztségviselő nem tudta megmondani, összesen hányan utaztak a szerencsétlenséget szenvedett repülőn. Az első jelentések két halottról tettek említést.

Paul Dahlen ezredes, a Puerto Ricó-i nemzeti gárda szóvivője öt és kilenc közé tette a gépen tartózkodó nemzeti gárdisták számát.

Ricardo Rossello, Puerto Rico kormányzója időközben részvétét nyilvánította a Puerto Ricó-i legénység családjainak.

A savannahi tűzoltóság által Twitteren közölt fényképen egy mentőautó mellett a repülőgép farokrészét lehetett látni egy lángokban álló mezővel, amely felett sűrű fekete füst gomolygott. A farokrész a teherszállító repülőgép egyetlen épségben maradt egysége, előtte törmelék fedi az elfeketedett földet – mondta Chris Hanks, a savannahi tűzoltóság egyik szóvivője.

A savannahi Hilton Head nemzetközi repülőtér közlése szerint a szerencsétlenség ugyan nem a légikikötő területén történt, az mégis érintette néhány járat indulását, illetve érkezését.

A C-130 Hercules amerikai gyártmányú négy hajtóművel felszerelt, légcsavaros, közepes teherszállító repülőgép.

A savannahi nemzeti gárda légibázisa nagy erőkkel vett részt a karibi szigeten tavaly végigsöpört Irma és Maria hurrikánok pusztításainak elhárításában. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik