Belföld

Szijjártó Péter apja újabb ingatlanvásárlásban segítette fia családját

Szijjártó Péter felesége egy iskolaelőkészítő óvoda létrehozásában közreműködött, a hirdetés alapján egy 125 millió forint értékű ingatlant vásárolt meg másodmagával. Ebben a külügyminiszter édesapja segítette, noha Szijjártó Péter még mindig 30 millió forinttal tartozik a szüleinek négy évvel ezelőtti házvásárlása miatt.

„Törvényesen, széleskörű családi összefogással vásároltam a házat” – ezt mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, amikor 2014 őszén kiderült, hogy egy 400 négyzetméteres dunakeszi luxusingatlanra tett szert feleségével. Szijjártó elmondása szerint a 167 millió forintos vételárából 68 milliót fedeztek a saját, 10 milliót a felesége megtakarításai, 10 millió forintot kaptak a felesége szüleitől és 79 millió forinttal támogatták a saját szülei. Az utóbbi összegből 34 millió családi kölcsön volt.

A medencés családi házba végül 2015 második felében költöztek be Szijjártóék, az értékét ekkor 200 millióra becsülték a felújítások, átalakítások után.

A külgazdasági és külügyminiszter a legfrissebb, januári vagyonnyilatkozata szerint még mindig 30 millió forinttal tartozik a szüleinek. Akik ezúttal, mint a 24.hu megtudta, a fennálló adósság ellenére a miniszter feleségének üzletébe segítettek be.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter érkezik az EU-tagországok külügyminisztereinek informális találkozójára Szófiában
Fotó: MTI / EPA / EU2018BG / Kiril Lonstantinov

Szijjártó-Nagy Szilvia tavaly másodmagával elindított egy vállalkozást, a Varázshíd Rental Kft.-t, amelynek ügyvezetője és többségi tulajdonosa. A cég saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásával, üzemeltetésével és építményüzemeltetéssel foglalkozik. Meg is vásároltak egy, a hirdetés alapján 125 millió forintba kerülő, Dunakeszi családi házas környékén, a Kemény Ferenc utcában található, 1080 négyzetméter telekterületű, 556 négyzetméteres ingatlant.

Az ingatlant kiadták a 2013-ban alapított Kincsem Sziget Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, ami az azonos nevű dunakeszi kéttannnyelvű magánóvodát működteti. Ennek telephelyeként indult el tavaly ősszel a Kemény Ferenc utcában a Szijjártó-Nagy Szilvia cégének nevével megegyező Varázshíd Tanoda. Az intézményt főként olyan családoknak indították el, amelyeknél a gyerek már befejezte az óvodai nagycsoportot, de az iskolára még nem teljesen érett. A gyerekeknek többféle képzést kínálnak, angolul tanulnak, úszni járnak, sőt, Szijjártó Péter korábbi futsalcsapata, a Dunakeszi Kinizsi is tart edzést a gyerekeknek.

Az általunk indított tanoda lehetőséget ad arra, hogy ezek a gyerekek egy éven keresztül az iskolai felkészültséghez szükséges készség- és fizikai fejlesztő programon vegyenek részt

– tudtuk meg Kardos Évától, Szijjártó-Nagy Szilvia tulajdonostársától. Mindez 89 ezer forintba kerül havonta gyerekenként, plusz az étkezési díj.

A külügyminiszter felesége régóta ismeri tulajdonostársát, Kardos – aki korábban a Kincsem Szigetnek is tulajdonosa volt – elmondása szerint „több sikeres jótékonysági akciót hajtottunk végre, melyek nyomán sokmillió forinttal tudtunk támogatni vak, értelmi fogyatékos és autista gyerekeket”. Emellett talán az is mozgatórugó lehetett, hogy a miniszternek és feleségének két gyermeke van, a nagyobbik fiú hét, a kisebbik négy éves.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A pedagógus végzettségű Szijjártó-Nagy Szilvia a Kincsem Sziget életének is meghatározó szereplője lett, 2017. december 20-ától a felügyelőbizottság tagja. Kardos Éva egyébként azt írta, a Varázshíd Rental Kft.-vel nem tervezik a portfólió további bővítését, azaz nem szándékoznak újabb ingatlanokat venni.

A családban természetes a segítség

A tanoda épülete nagyjából 125 millió forintba kerülhetett. A vételárra csak az interneten még megtalálható hirdetésből következtethetünk, erről bővebb felvilágosítást nem adott sem a Varázshíd, sem a Külgazdasági- és Külügyminisztérium. Annyi biztos, hogy ehhez a Varázshíd Rental 40 millió forint jelzáloghitelt vett fel, valamint hogy Szijjártó Péter édesapja, Szijjártó István is nyújtott anyagi segítséget.

Hogy pontosan milyen összegűt, azt nem tudni, de – mint a külügyminiszter luxusházvásárlása kapcsán említettük –, Szijjártó István nem először segíti ki fiáékat. A tárca sajtóosztálya kérdésünkre úgy válaszolt:

az, hogy a vállalkozás beindításában Szijjártó Péter édesapja segített, a családban természetesnek számít.

Szijjártó Péter a sajtóosztályon keresztül azt is megüzente,

örül annak, hogy a felesége olyan vállalkozásba kezdett, amely kisgyerekeket segít abban, hogy színvonalas oktatást kapjanak, és felkészüljenek az iskolára.

Szijjártó Péter édesapja módos vállalkozó. Tulajdonosa és vezetője volt az 1991-ben alapított Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágány-fenntartó Kft.-nek. A Népszabadság írása szerint a Vasútépítők 2009-ben már 3,51 milliárd forint árbevételt ért el 122,2 millió forintos mérleg szerinti eredmény mellett. A következő évben Szijjártó István távozott az ügyvezetői székből, de résztulajdona 2012-ig megmaradt. A Gazdasági Versenyhivatal 2010-es kartellvizsgálata nyomán 7,1 milliárd forint bírságot szabott ki a Colas Zrt.-re, a Mávépcell Kft.-re, a MÁV MTM Rt.-re és a Szentesi Vasútépítő Kft.-re. A cégek 2004-2005-ben a magyarországi vasútvonalak felújítására kiírt közbeszerzések kapcsán előzetesen megállapodtak a piac felosztásáról, esetenként a győztes kilétéről. A Vasútépítők Kft. is részese volt a csoportnak, de megúszta a bírságot, mivel együttműködött a versenyhivatallal, és a közreműködésével derítettek fényt a többiek tevékenységére.

A vasúti cégtől való távozása után sem került messze az építőipartól Szijjártó István. 2011 végén alapított egy Szi-Geo Mérnöki Kft. névre keresztelt vállalkozást, amely 2015-ben már 480 millió forint árbevételt ért el, ami után az adózott eredmény majdnem százmillió forint volt.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik