Belföld

Vona mellett voksolt ma a Jobbik-kongresszus négyötöde

Elnöke és elnökhelyettese lesz a pártnak a két hét múlva esedékes következő kongresszus után.

Ahogy reggel írtuk, két hét alatt kétszer ül össze a Jobbik kongresszusa, az első szeánszra ma 10 órától került sor.

A párt gyönge választási szereplése miatt már április nyolcadikán lemondott Vona Gábor elnök, így nem csupán az első számú vezető személye kérdéses, hanem az is, marad-e a néppártos, a cigányozást, gárdázást magától eltoló, ha úgy tetszik, cukis, vizslás irányvonal.

Vona, őrizendő „hagyatékát”, társelnöki rendszert ajánlott a pártnak, melyhez első körben az erről szóló alapszabály-módosításról kellett állást foglalniuk az alapszervezetek által delegált tagoknak, ez a tanácskozás volt ma, a tisztújítás két hét múlva kerül sorra.

A bő kétszáz küldött elé végül nem a társelnöki verzió került, hanem az elnök és elnökhelyettes párosítás (egyelőre egy elnökből és hat alelnökéből álló elnökség vezeti a pártot).

A javaslatot négyötödös többséggel elfogadta a kongresszus –

erről a kongresszus után Mirkóczki Ádám szóvivő beszélt portálunknak.

Sneider s Gyöngyösi

Ha a május tizenkettedikei kongresszuson is Vona akarata érvényesül, akkor elmarad a párt radikálisai által várt Toroczkai-féle hatalomátvétel, s a néppártosodási idea hívei viszik tovább a jobbikos boltot:

elnök lehet Sneider Tamásból, elnökhelyettes pedig Gyöngyösi Mártonból.

Utóbbi politikus információnk szerint megkapja majd a frakcióvezetést is – erről a jövő szerdán és csütörtökön Dunaújvárosban tartandó kihelyezett frakcióülés jogosult dönteni. (Mint ismeretes, az előző parlamentben Vona Gábor a pártelnökség mellett a frakcióvezetést is magánál tartotta.)

sneider tamás roy (Array)
sneider tamás roy

A mai kongresszus szavazott arról is, hogy marad az elnöki vétó az alelnökök személyét illetően. (Ennek lehetőségét még Vona Gábor „csempészte” be a párt alapszabályába, s élt is vele, amikor két éve a vele szembeforduló Novák Elődöt kiszorította az elnökségből.)

Az elnök és helyettese munkáját továbbra is hat alelnök segíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik