Belföld

Gyurcsány nem nyugszik bele a választási eredménybe

A DK megtámadja az eredményt a Kúrián és ismételt választást követel. Igaza van?

Megtámadja a Demokratikus Koalíció (DK) választási csalásokra hivatkozva az országgyűlési választás listás eredményét a Kúrián, és az országos voksolás „európai kontroll melletti”, lehető legkorábbi megismétlését követeli.

Rónai Sándor, az ellenzéki párt helyettes szóvivője mai sajtótájékoztatón elmondta: a Nemzeti Választási Iroda pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számos esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok listájára leadott szavazatok.

Rónai beszélt arról hogy több olyan körzetben is nulla szavazat szerepel az ellenzéki pártok listája mellett, ahol ellenzéki egyéni jelöltek akár több száz voksot is kaptak. A csalások legtipikusabb példájaként említette, hogy újpesti jelöltjük, Varju László az egyik szavazókörben 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listájára ugyanakkor nem érkezett szavazat.

Mivel egyedül a Fideszt nem érintik az eltűnő szavazatok, ezért Rónai úgy véli, ezeket az eseteket nem lehet véletlen hibákként kezelni.

Idézzük a politikust

Nagyon úgy tűnik, a Fidesz nem a választást, hanem a szavazatszámlálását nyerte meg.

Rónai Sándor közölte, a választás nemcsaky nem volt szabad és tisztességes, hanem rendszerszintű, országos választási csalás gyanúját veti fel, ezért szerinte Orbán Viktor miniszterelnök a következő években hiába hivatkozik majd az emberek döntésére.

A helyettes szóvivő szerint a Demokratikus Koalíció nemcsak önmagáért, hanem a többi ellenzéki pártért is küzd.

Mit mond a politológus? S mit a szerkesztő?

A választás után Farkas Eszter politológus írta portálunkon a következőt:

A választási adatok „laboratóriumi” vizsgálata azonban csupán egy lehetséges megközelítés, amit össze kell kapcsolni a gyanús szavazóköri eredmények egyenkénti vizsgálatával, arról nem is beszélve, hogy a fentieknél jóval bonyolultabb összefüggések vizsgálata volna szükséges ahhoz, hogy biztosat állíthassunk. Jövőbe mutató magatartás volna viszont az ellenzéki politikusok és a csalódottak részéről, ha a harmadik kétharmados vereséget követően végre nem minden erejükkel azon igyekeznének, hogy a kommunikációjukban kizárólag a Fidesz-KDNP intézményi átalakításait, képviselt politikáját és politikai eszközeit kritizálják, hanem megszólalás előtt adatalapú – így könnyebben realizálható – vizsgálódásokkal élnének.

A 24.hu Bita-Mázsár szerzőpárosa pedig alaposan az adatok közé túrt, és egyebek mellett arra jutott, hogy:

jó néhány olyan szavazókör van, ahol az ellenzékiek indulók egyéni jelöltként kaptak ugyan szavazatot, de a pártlistán a közzétett adatok szerint egyetlen ikszet sem húztak be melléjük. Ez pedig még kis mennyiségben sem életszerű.

Az egyik ilyen település a Baranya megyei Bogdása, ahol egyéniben 41-en szavaztak az ellenzéki jelöltekre, a listán viszont már senki. Ugyanakkor a választási honlapon szereplő adatok szerint a 136 megjelent választó közül a Fidesz listájára adott szavazatok száma (68) megegyezik azzal, amennyit a fideszes egyéni jelölt, Nagy Csaba kapott. Az ő szavazatai tehát látszólag megvannak, csak az ellenzékiek lettek érvénytelenek. A válasz, amelyet az NVI adott kérdésünkre, bár magyarázza a dolgot, megdöbbentő.

Bogdása településen 136 fő (ebből 25 fő nemzetiségiként regisztrált választópolgár) jelent meg a szavazókörben, de a szavazatszámláló bizottság összesen 161 listás szavazólapot adott ki, vagyis a nemzetiség szavazók a nemzetiségi listás szavazólap mellett nem egyéni szavazólapot (ott 25 db hiány látható a jegyzőkönyvben), hanem pártlistás szavazólapot kaptak. A 25 szavazatnyi többletet a vonatkozó törvényi előírások alapján minden pártlistától levonták, azokat érvénytelenítették. A jegyzőkönyvből úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP listája esetében 93-25=68, míg a többi párt eredetileg egyenként 25-nél kevesebb szavazatot kapott, és így fordulhat elő, hogy 22 párt 0 szavazattal zárt ebben a szavazatkörben.

Ahogy Bitáék írják, ez két dolgot jelent.

  • A helyi választási bizottság rendkívül súlyos hibát követett el: a nemzetiségi listára szavazóknak egyéni jelölti szavazólap helyett pártlistásat adott. (A nemzetiségiként regisztrált szavazók nem szavazhatnak pártokra, hanem helyette saját nemzetiségük képviselőjét juttathatják be az Országgyűlésbe; most vasárnap ez a németeknek sikerült.) Ha ez megtörténik, a törvény alapján minden párttól le kell vonni a rosszul kiadott szavazólapok számának megfelelő voksot, hiszen nem lehet tudni, hogy melyik kitöltött szavazólap származott „illetéktelentől” (tehát nemzetiségi szavazótól – akiket egyébként így az egyéni jelöltekre való szavazás lehetőségétől fosztottak meg).
  • A nemzetiségi szavazók mindegyike a Fidesz-KDNP-re szavazott. Csak így fordulhatott elő, hogy a 25-nél kevesebb szavazatot gyűjtő ellenzéki pártok listás szavazatszáma a településen lenullázódott, míg a Fideszre adott szavazatok száma 68 lett.

S tekintve, hogy hajszálon múlt a kétharmad, minden egyes mandátumnak, s minden egyes mandátum sorsát befolyásoló pár száz szavazatnak jelentősége van, jelentősége lehet. De ettől még megkérdőjelezhetetlen a Fidesz magabiztos győzelme.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik