Tudomány

Már az előember is nagyokat szült

A kutatók szerint a nagyobb születési súly kedvezett a felegyenesedett járásnak.

Jeremy DeSilva, a Bostoni Egyetem munkatársa kutatásai során többek között fosszilis csontokat, korábbi tanulmányokat, valamint az emberszabású majmok agytérfogatának méretével foglalkozó modelleket vizsgált. Eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában mutatta be.

DeSilva szerint a ma születő gyermekek anyjuk súlyának hat százalékát nyomják. A csimpánzújszülöttek viszont csupán az anya súlyának három százalékát.

A nagyobb gyermek világra hozatalához a szülési technikák, az energiaháztartás és a mozgás megváltozása volt szükséges a tudós véleménye szerint.

A kutatók szerint a viszonylag nagyobb születési súly együtt járt a felegyenesedett járással és azzal, hogy a család több tagja is részt vett az újszülött ellátásában.

DeSilva többek között az Australopithecus comb- és bokacsontjait vizsgálta. Ez az előember mintegy hárommillió évvel ezelőtt élt, újszülöttjei az anya súlyának öt százalékát nyomták – többet, mint a majomgyerekek és kevesebbet, mint a mai embergyerekek.

A 4,4 millió évvel ezelőtt élt Ardipithecus újszülöttjeinek súlya viszont még a majmokéhoz volt hasonlatos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik