Sport

Madrid visszavonulót fújt

Ana Botella (ana botella)
Ana Botella (ana botella)

A spanyol főváros nem fog pályázni a 2024-es nyári olimpiára Madrid polgármester asszonyának közlése szerint.

Ana Botella erről csütörtökön beszélt, s kevéssel később az ibériai ország sportminisztere teljes egyetértését fejezte ki az elöljáró álláspontjával.

“Bölcs döntés, hogy 2024-re már nem kandidálunk” – mondta José Ignacio Wert azt követően, hogy Madrid a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt szombati szavazásán, ahol a 2020-as rendezőről határozott a NOB, már az első körben kiesett, s Tokió nyert Isztambul előtt.

A spanyol főváros sorozatban most harmadszor pályázott sikertelenül, de elbukott korábban is, jelesül az 1972-es színhely kijelölésekor, amikor is München győzött vele szemben.

A további próbálkozásról való lemondás mögött nem csupán presztízs- és gazdasági megfontolások állhatnak, hanem az a logikusnak tetsző érv is, hogy 2024-ben aligha adhatna otthont Madrid az olimpiának. A korábbi rotációs gyakorlatnak megfelelően a 2016-os riói és a 2020-as tokiói ötkarikás csúcstalálkozót követően európai város lehet ugyan a következő befutó, csakhogy Madridnak ekkor olyan riválisokkal kellene megküzdenie – többek között Párizzsal, Berlinnel vagy akár Rómával -, melyek jóval esélyesebbnek tűnnek nála a NOB igenjének elnyerésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik