A birosag.hu honlapon közzétett ítéletben azt írták: „K. G. vádlott” és társai ellen költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben csütörtökön hirdettek ítéletet – írja az MTI.
A másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék ítéletét az ötödrendű vádlottnál helybenhagyta, a hetedrendű vádlott esetében megváltoztatta, és a vele szemben kiszabott 10 hónap börtönbüntetés próbaidejének tartamát 3 évről 2 évre mérsékelte. A többi vádlottal – köztük P. Koltai Gáborral – szemben az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A büntetőeljárás 2010-ben indult, P. Koltai Gábor több hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügyészség 2013-ban emelt vádat az ügyben, a büntetőper pedig 2014-ben kezdődött meg. Az ügyészség többször módosította a vádat, és az eljárás során több vádiratot egyesítettek.
Tavaly májusban a Fővárosi Törvényszék az ügyben megvádolt kilenc ember közül ötnek a bűnösségét mondta ki költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. Mind felfüggesztett, 10 hónap és 2 év közötti szabadságvesztést kaptak, továbbá volt, akit többmilliós pénzbüntetéssel is sújtott a törvényszék.
Az ítélőtábla csütörtöki döntése szerint az ötöd- és hetedrendű vádlott esetében az elsőfokú ítéleti rendelkezések jogerőre emelkedtek. A tanács elnöke szerint viszont az elsőfokú bíróság ítélete a további vádlottakat érintően felülbírálatra nem alkalmas. Azt írták: két vádlott tekintetében az elsőfokú ítélet feltétlen hatályon kívül helyezésével járó eljárási szabálysértés valósult meg. Ugyanis – mint írták – a
büntetőeljárási törvény értelmében feltétlen hatályon kívül helyezési ok, ha a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a részvétele a törvény értelmében kötelező.
További öt vádlottat, köztük P. Koltai Gábort érintően az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos, részben a feltárt bizonyítékok teljes körű értékelésének, részben a tényállás tisztázásához szükséges további bizonyítás felvételének elmulasztása (felderítetlenség) miatt.
Ennek következtében az ítélet oly mértékben megalapozatlan, amely megalapozatlanság a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki, tehát az elsőfokú eljárás megismétlése szükséges
– közölte az ítélőtábla.
A Fővárosi Ítélőtábla ítélete ellen további fellebbezésnek nincs helye – írták.