Közélet

A lemondott Alföldi-darab miatt lemondott

alfoldi-robert(430x286)(3).jpg (alföldi róbert, )
alfoldi-robert(430x286)(3).jpg (alföldi róbert, )
Egy fideszes politikus miatt lett botrány, ami miatt búcsúzik a Zsolnay Színháztól egyik megálmodója.

A Népszava úgy tudja, a pécsi Zsolnay Kulturális Központ vezetője egy fideszes politikus felszólítására mondta le az Igenis, miniszterelnök úr! című komédia előadását, Vincze Balázs csak „elvitte a balhét”. A nemzetközi hírű kulturális intézményben ilyen még nem volt, noha a befogadó teátrum 2012 óta 25 színházi műhely 84 produkcióját mutatta be.

Az eladásokat az Ördögkatlan Fesztivál és a Zsolnay Színház egyik elindítója és megálmodója, Kiss Mónika válogatta és szervezte, aki kedden tudatta, az általa szervezett Zsolnay Színház véget ért.

A Népszavának elismerte, az Alföldi-előadás lemondása miatt döntött így, noha neki semmi szerepe nem volt abban. Arról, hogy mi lehetett Alföldiék kitiltásának oka, nem akart beszélni.

Csak annyit mondott, hogy a Zsolnay Színház előadásai jól reprezentálták a magyar színjátszás egészét, csak a művészi érték játszott abban szerepet, ki kapott meghívást, politikai és ideológiai szempontok semmiképp.

Alföldi: Nem engem, az országot kéne megráznia az ilyen híreknek
Elszomorítja, de már hozzászokott, hogy lemondják előadásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik