Sport

Balogh Gábor a sportiskolai rendszer mellett

A miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója a stratégia kidolgozására és az egyesületi finanszírozás átalakítására munkacsoport összehívását kezdeményezte.

A világbajnok, olimpiai ezüstérmes korábbi öttusázó a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sport államtitkárságának és a Nemzeti Sport Intézet munkatársait hívta meg a munkacsoportba, melynek tevékenysége a tervek szerint májusban a Parlament elé kerülő sporttörvény szabályozási folyamatához szervesen kapcsolódik majd.

“A megbeszélések célja egyfelől egy egységes, a magyar utánpótlás-nevelés és tehetséggondozás érdekeit szolgáló egyesületi sportiskolai, valamint egy arra épülő sportakadémiai rendszer alapelveinek lefektetése és a részletszabályok kimunkálása” – áll a miniszterelnökség csütörtöki közleményében.

“Eközben a tervek szerint megalkotják az egyesületekben működő, kiemelt szakmai munkát végző műhelyek átlátható és az eredményességet szolgáló finanszírozási rendszerét is” – olvasható a kommunikében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik