Élet-Stílus

Sarolta hercegnő történelmet írt

Több szempontból is fontos, hogy megszületett Katalin hercegné és Vilmos herceg harmadik gyereke, de leginkább azért, mert így nővére történelmet írt, Sarolta ugyanis az első olyan brit hercegnő, akit nem előznek be a trónöröklési sorrendben csak azért, mert nem fiúnak született.

A brit királyi család hagyományai alapján eddig a férfiak mindig megelőzték a nőket a trónutódlásban, egy 2013-as törvénymódosítás miatt azonban változott az örökösödési rend, így

már nemtől független a brit koronára várók sorrendje.

Ez azt jelenti, hogy 2013 előtt ha egy hercegnőnek öccse született, akkor a herceg beelőzte nővérét, csak azért, mert fiú. A törvénymódosítás miatt azonban Sarolta történelmet írt azzal, hogy öccse született, ugyanis megtartotta a negyedik helyet a koronára várakozók sorrendjében.

Az első helyen jelenleg Erzsébet királynő fia, Károly herceg áll, akit a királynő nemrég felkért arra, hogy folytassa munkáját a Nemzetközösség (Commonwealth) élén Az 53 tagországot számláló Nemzetközösségnek fennállása óta két vezetője volt – 1952-es haláláig VI. György király, majd a jelenleg is uralkodó Erzsébet. A tisztség egyébként nem örökletes, ezért is volt fontos, hogy a Nemzetközösség vezetőinek londoni csúcstalálkozóján Erzsébet felkérte elsőszülött fiát.

Károlyt a trónon Vilmos herceg követheti, őt György herceg, majd Sarolta hercegnő és csak utána következik az újszülött herceg. Vilmos öccse, Harry herceg ezzel a hatodik helyre csúszott. Egyvalaki azonban örülhet pozíciójának – a hetedik helyen álló András hercegnek így már nem kell engedélyt kérnie, ha házasodni akar. A protokoll szerint az első hat helyen álló embernek az uralkodó beleegyezését kell kérnie, ha valakivel az oltár elé állna. Márpedig simán lehet, hogy András herceg házasodna, hisz 1996-ban elvált feleségétől, Sarah Fergusontól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik