Élet-Stílus

Durva bosszút tervelt ki a 12 éves, miután összeveszett a szüleivel

Egy tűzrőlpattant ausztráliai iskolás megfújta szülei bankkártyáját, majd Balira repült, hogy négy napot töltsön egy luxushotelben – számolt be a nem mindennapi esetről a brit Mirror. Az eset kiváltó oka volt, hogy a kisfiú régóta szeretett volna nyaralni a szigeten, ám a szülei nemet mondtak neki, és ebből vita kerekedett.

A fiú a neten derítette ki, hogy egy légitársaságnál megúszhatja az írásos szülői beleegyezés felmutatását, majd olcsó jegyet vett magának az indonéz szigetre. A nagymamáját átvágva jutott hozzá az útleveléhez, majd a reptérre utazott vonattal, ahol önkiszolgáló kioszkkal csekkolt be. A szüleinek azt mondta, iskolába megy.

Forrás: 9News

A több átszállással utazó fiú elmondása szerint ő is megdöbbent azon, hogy a Perthi repülőtéren senki sem kérdezte meg, miért van egyedül, csak a diákigazolványát és az útlevelét kérték el. Mindeközben szülei jelentették a rendőrségen a fiú eltűnését, aki miközben kimaradt az iskolából, már egy négycsillagos hotelben élvezte az életet, ahol azt mondta a recepción, előbb ért oda a nővérénél, aki hamarosan érkezik.

Édesanyja teljesen pánikba esett, mikor értesítették arról, hogy a fia már a tengerentúlon jár, de a kisfiút láthatóan nem izgatta a dolog. A 9 news-nak elmondta, hogy semmit nem bánt meg, mert remek kalandban volt része.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik