A korábbi lapértesülésekkel ellentétben nem csak kisebbségi tulajdont, hanem akár a részvények közel 100 százalékát is megszerezheti a Malév Rt. leendő vevője, miután a kormány szerdai döntésének értelmében a teljes (99,93 százaléknyi) állami pakettet áruba bocsátják. Tokkal, vonóval – vagyis ez esetben a Malév meglevő adósságának át- és tőkeemelésének bevállalásával egyetemben. A nyílt, egyfordulós privatizációs pályázaton konzorcium is tehet ajánlatot, de akárki is lesz az új tulajdonos, a légitársaság nemzeti jellegét is meg kell őriznie.
|
Adva van egy folyamatosan veszteséget termelő, alulfinanszírozott és eladósodott társaság (amit ráadásul nemzeti büszkeségeink között is illendő számon tartani), és adva van egy privatizációs koncepció. E kettő – a kormány reményei szerint – még az idén találkozhat egy tőkeerős új tulajdonos vagy konzorcium személyében. Ehhez az ÁPV Rt. által kidolgozott és a kabinet szerdai ülésén jóváhagyott koncepció értelmében három feltételnek kell együttesen teljesülnie.
Elsőként, a leendő befektetőnek úgy kell tulajdonossá válnia, hogy megmaradjon a magyar légitársaság nemzeti jellege – erre a kormányszóvivő szerint van esély, az érdemi érdeklődők ettől állítólag nem zárkóznak el. Másrészt, az új tulajdonosnak a jelenleg 3,5 milliárdos jegyzett tőkéjű társaság feltőkésítésére is ígéretet kell tennie – hogy pontosan mekkorát, azt nem tartalmazza a koncepció, de az elbírálásnál fontos szempont lesz. Harmadrészt pedig a vevőjelöltnek arra vonatkozóan is ajánlatot kell tennie, miként áll helyt a Malév adósságaiért. Jelenleg 36,2 milliárd forint a légitársaság tartozása, és ebből 33 milliárd forint mögött állami garancia van.
A cég mindezek dacára akár el is kelhet: az utóbbi hónapok növekvő utasforgalomról, gyarapodó bevételről tanúskodnak (2004 első öt hónapjában 34,5 milliárd forint volt a bevétel, szemben a tavaly azonos időszaki 30,5 milliárd forinttal, az első félévben pedig valamivel a terveken felüli 39 milliárd), és teljesen megújult a gépparkja is. A Világgazdaság információi szerint 2005 tavaszától mind a 18, még 2002-ben nyomott áron lízingelt, vadonatúj Boeing gép szolgálatban lesz, és a régebbi Boeingek sem idősebbek 3-5 évnél (kivéve a két 767-est), a CRJ gépek pedig 1-2 évesek. Az új gépekkel nagyságrendekkel csökkenhet az üzemeltetési és karbantartási költség, s növekvő utasforgalommal, jelentősen javulhat a cég pénzügyi eredménye.
Lehetséges vevők
Sajtóértesülések szerint három társaság érdeklődik komolyabban a magyar légiportéka iránt, egy a Távol-Keletről, kettő Európából. A lehetséges vásárlók közt van a forgalmát tekintve negyedik legnagyobb kínai légitársaság, a Hainan Airlines (HNA), amelyben a többségi (közvetlenül vagy különböző állami cégek révén közvetve 60 százalékos) tulajdonos kínai állam mellett Soros György magyar származású milliárdos is benne van – 14,8 százalékos kisebbségi részesedésével.
A francia-holland Air France-KLM is jelezte korábban, hogy szívesen vásárolna kisebb részesedést a Malévban, a harmadik kérő pedig az osztrák Austrian Airlines lehet, amely cég erősen gondolkozik a régióbeli privatizációs lehetőségekben és néhány hete jelezte érdeklődését az Air Bulgaria bolgár légitársaság magánosítási pályázata iránt is.

Szakértők szerint a kínai tulajdonszerzésnek lehet a legnagyobb realitása, ugyanis a HNA egyelőre nincs jelen Európában, így a Malév kézenfekvő „betörési pont” lehet számára, másrészt az utóbbi hónapokban egyébként is intenzívebbé váltak a kínai-magyar légikapcsolatok. A Malév június 14-én kezdte meg a Budapest-Peking repülőjegyek értékesítését éppen a Hainan Airlines-al közös üzemeltetésű járataira (amelyek első ízben augusztus 2-án szállnak fel), és a HNA elnöke a közelmúltban Budapesten azt is megerősítette, hogy egy közös cargobázis létrehozását is elképzelhetőnek tartja Ferihegyen.
