Pénzügy

A kormány megoldotta, hogy örökre az egyházaknak adhassa adója 1 százalékát

Egy rövid számsor egyszeri megadásával akár nyugdíjas korukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők. Erre a személyi jövedelemadó új szabálya ad módot: eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az állampolgár meg nem változtatja a címzettet - írja a Magyar Idők szombati száma.

Idén is mód van arra, hogy bárki felajánlja adójának egy százalékát 31 egyház közül valamelyiknek vagy az állami Nemzeti Tehetség Programnak.

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a lap érdeklődésére elmondta: újdonság, hogy az egyházaknak tett felajánlás immár nemcsak egy évre szól, bizonyos értelemben örök érvényű lehet. Ha az adófizető megjelöl egy egyházat, úgy a NAV ezt a választást feljegyzi, és ezután minden esztendőben továbbítja a polgár adójának egy százalékát a megnevezett egyháznak, akkor is, ha az érintett nem rendelkezik az összeg elküldéséről.

Ha az adófizető meggondolja magát és megváltoztatja a támogatni kívánt vallási szereplőt, vagy úgy dönt, hogy egyetlen egyháznak sem juttat tovább ilyenformán pénzt, akkor korábbi nyilatkozatát vissza kell vonnia vagy új nyilatkozatot kell tennie, a NAV pedig a későbbiekben az ebben foglaltakhoz tartja magát.

Az új lehetőséget csak az egyházaknál vezette be a törvényhozás. A Nemzeti Tehetség Programot, és az adó másik egy százalékával támogatható  civil szervezeteket ezután is minden évben meg kell jelölniük az adófizetőknek. Tavaly egymillió adófizető 4,4 milliárd forintot ajánlott fel a vallási szereplőknek, a legnagyobb összeget – sorrendben – a katolikus, a református és az evangélikus egyház kapta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik