Mobil

Ilyen telefont még tuti, nem látott

Újabb telefon készült kifejezetten a játékosok számára, méghozzá Red Magic néven, a Nubia nevű gyártó jóvoltából – ami a jóval ismertebb ZTE egyik almárkája Kínában. Ilyesmivel persze már korábban is találkozhattunk, legutóbb a Razer állt elő hasonló készülékkel, viszont a Red Magic a hatszögletű dizájnjával egyértelműen az extrém formájú gamer hardvereket idézi, ráadásul ez az első telefon, ami a játékos egerekre, fejhallgatókra és billentyűzetekre jellemző LED-es világítást kapott a hátlapjára.

Forrás: ZTE / Nubia

Külsőre tehát abszolút sikerült követni a gamer perifériákra jellemző trendeket, ugyanakkor a külső alatt nem feltétlenül olyan hardver lapul, amit egy ilyen telefontól várnánk. A kijelző 6 colos, 2160 x 1080 pixeles felbontással, ugyanakkor a panel nem 120 Hz-es, mint a Razer Phone-nak, ráadásul a processzor is csak Qualcomm Snapdragon 835, miközben a piacon elérhető legjobb chip már a 845-ös.

Emellé jár 8 GB RAM és 128 GB háttértár, illetve létezik 6 GB RAM-os és 64 GB memóriás változat is, kamerák tekintetében pedig a hátlapon egy 24 megapixeles, míg az előlapon egy 8 megpaixeles szenzor kapott helyet. Az akkumulátor 3800 milliamperes, ami akár elegendő is lehet arra, hogy órákon át nyúzzuk a készüléket olyan játékokkal, mint a hihetetlenül népszerű Fortnite vagy éppen a PUBG.

Vagyonokat költünk el a mobilunkon
A négy legnépszerűbb játék csak a múlt héten 4,7 milliárd forintnyi bevételt termelt.

A készülék egyelőre Kínában kerül forgalomba, ahol április 25-én kezdődik az előrendelés: a 6 GB-os modell 397 dollártól (~100 000 Ft), míg az erősebb verzió 477 dollártól (~120 000 Ft) lesz elérhető. A Nubia ugyanakkor egy Indiegogo kampányt is tervez, ahol a kínán kívüli vásárlók már 400 dollártól is hozzájuthatnak a combosabb készülékhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik