Sport

Besenyei remekül kezdte a szezonnyitót

besenyei péter (besenyei péter)
besenyei péter (besenyei péter)

A Red Bull Air Race 2015-ös idényének nyitófutamán, Abu-Dzabiban meglepetésre Paul Bonhomme nyert, míg Besenyei Péter majdnem kiejtve a vb egyik fő esélyesét a hetedik lett.

Az előző kiírásban Besenyeinek és a magyar fejlesztésű Corvusnak nem igazán jöttek az eredmények, végül a 12 fős mezőnyben a 11. lett. A spielbergi zárófutam után elmondta, minél hamarabb ki akarják javítani a hibákat, hogy 2015-re olyan gépbe ülhessen be, amelyik felveszi a nagyokkal a versenyt.

Úgy tűnik, a fejlesztések meghozták a várt eredményt, hiszen Abu-Dzabiban a nem túl erős kvalifikációs idő ellenére a legjobb nyolcig menetelt a sorozat “keresztapja”.

 Fotó: Red Bull

Besenyei ugyanis az első körben – az új szabályok miatt a párharcok kaptak nagyobb hangsúlyt – kiejtette a szintén jelentős rutinnal bíró Kirby Chamblisst, majd a nyolc között azzal a Hannes Arch-kal kellett meccselnie, aki tavaly épphogy lemaradt a vb-aranyról. Honfitársunk nem is teljesített rosszul, de kilenc századdal lemaradt a továbbjutásról.

A top4-ben aztán Arch pocsék kört rakott össze, Pete McLeod is lassú volt, így a győzelemért Matt Hall és Paul Bonhomme csatázott, végül a brit Bonhomme nagy fölénnyel nyerte meg az idénynyitót. A regnáló világbajnok Nigel Lamb csak az ötödik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik