Sport

Eger bevételére készül a Szeged

A vízilabda OB I. elődöntőjének második mérkőzésén, csütörtök koraeste hazai pályán fogadja a bajnoki címvédő Eger a pályaelőnyét elvesztő Szegedet.

Kedvező helyzetből várhatja az Eger a két győzelemig tartó bajnoki elődöntő második állomását. A hazai pálya mellett az is a sárga-kékek mellett szól, hogy az első mérkőzésen idegenben magabiztosan – a negyedik negyedben már 13-8-ra is vezetve – múlta felül a 2011-12-es szezonban ez idáig otthon verhetetlennek bizonyuló Szegedet.

Az egriek mestere, Gerendás György azonban óvatosságra int: „nem vagyunk még döntősök. Még mindig 3-2 az idei mérleg a Szeged javára” – emlékeztetett a vezetőedző arra, hogy a mostani idényben sem a bajnokságban, sem a Bajnokok Ligájában nem termett túl sok babér a Tisza-partiakkal szemben. Majd hozzátette: „ha elhisszük, hogy újra nyerhetünk, és ha ugyanolyan elszántsággal játszunk, mint kedden tettük, akkor újra elkaphatjuk az ellenfelet”.

A szegedi játékosok nem érzik lefutottnak a párharcot, olimpiai bajnok centerük, Molnár Tamás is optimista: „az Eger nyert Szegeden, ugyanígy nyerhetünk mi is Egerben, mint ahogy már nyertünk ott az idén”. Török Béla pedig arról beszélt az első mérkőzés után, hogy eredetileg is három meccset terveztek, hogy a végén otthon tudjanak ünnepelni.

Ahhoz, hogy a Szegednek lehetősége nyíljon az otthoni ünneplésre, csütörtökön mindenképpen nyernie kell a Bitskey Aladár Uszodában. Vincze Balázs, a szegediek vezetőedzője szerint a keddi mérkőzésen védekezésben rengeteg hibát vétett csapata, ha ezeket le tudják csökkenteni, akkor sikerülhet az egyenlítés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik