Belföld

Török Gábor: 2018-ban két Magyarország létezik

A jelenlegi a Fidesz legnagyobb sikere - írta a politikai elemző.

Török Gábor a Fidesz legnagyobb sikerének tartja vasárnapi győzelmét. A politikai elemző blogján azt írta, a kormánypárt olyan fölénnyel nyert, amire maga sem számított, a rendszerváltás óta magyar politikai erő háromszor egymásután még soha diadalmaskodott.

Magasnak számító választási részvétel mellett még soha nem nyert a Fidesz parlamenti választást, most ez is bekövetkezett, ráadásul elsöprő mértékben. A mostani eredmény a legitimitás tekintetében tehát erősebbnek nevezhető, mint a 2014-es.

A Fidesz sikere főleg egyetlen kampánytémája, a migrációs veszély sulykolásának volt köszönhető. Ezzel, a központilag irányított pártsajtóval – beleértve az állami televíziót, rádiót is – és az elsöprő köztéri jelenléttel a kisebb településeken újabb szavazókat vett rá „ország megvédésére”, a voksolásra.

Egy a tábor, kettő az ország

Az adatok azonban azt is mutatják, hogy 2018-ban két Magyarország létezik. Részben a már korábban is tapasztalt város-vidék törésvonal miatt, de még inkább a politikai preferenciákban.

A belföldi szavazók közel 48 százaléka a Fideszt választotta, a többiek az ellenzékre szavaztak. A két világ minden tapasztalat szerint egyre távolabb van egymástól, tájékozódásban és politikai véleményekben is.

A Fidesz-győzelem titka, hogy 2 milliónál is több embert egy táborban tud  tartani, terelni, miközben az ellenzéknek nincsenek közös céljai, képtelen az együttműködésre. Amíg nem lesz egy erős ellenzéki erő

(vagy a Fidesz nem gyengül meg valamiért), ez az alapképlet automatikusan biztosítja a Fidesz kormányzását.

Török Gábor arra számít, a kormányváltást akarók még kevésbé fognak bízni az ellenzéki pártokban, ami vezetési válsággal járhat (a Jobbik, az MSZP és az LMP egyik társelnöke már le is mondott), ami a jövő évi EP, illetve önkormányzati választásig is eltarthat.

Ennél nehezebb megjósolni, mi lesz a Fidesszel. Török szerint értelmesebb is azt vizsgálni, az újabb siker kiket erősít meg, kikre lehet veszélyes.

Lázár János például Hódmezővásárhelyen „comeback kid” lett a mostani választáson, de ma még nem lehet tudni, hogy ez a helyi sikeres revans miképpen érinti az országos politikai szerepét. Rogán Antal ugyan nem indult egyéni mandátumért, de – mint a kommunikáció és a kampány irányítója – minden bizonnyal a győzelem jelentős részeseként menetelhet tovább.

A belső hatalmi harc nem ér véget a harmadik győzelemmel sem, sőt, Török  valószínűbbnek tartja, hogy 2022-re az újabb lendületet vehet, de a legfőbb kérdés – kimondva-kimondatlanul – szerinte az lesz, mit tervez négy év múlva Orbán Viktor.

Ez már Orbán vállán is komoly súly
A kormányfő szerint a magyarok bátor és bölcs döntést hoztak. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik