Belföld

Medián: nem olyan biztos a Fidesz-kétharmad

A Medián szombaton publikált felmérése szerint a Fidesz-KDNP listájára 44 százaléknyian fognak szavazni, a kormánypárt így kétharmad körüli többséget szerezhet a parlamentben.

A kutatást az RTL Klub és a 444.hu megbízásából készítette a Medián. A közvélemény-kutató 3000 ember megkérdezését tervezi vasárnapig.  A felmérés még nem zárult le, a most közöltek az első körben felvett adatok elemzésén alapulnak. A felmérés végleges eredményét vasárnap este hétkor, illetve a szavazókörök zárása után közölik – írja a 444.hu.

A szombat délelőttig beérkezett adatok alapján 64 százalékos részvétel várható. A Medián szerint a korábbi évek tapasztalatai azt sugallják, hogy

akár 65 százalékot is meghaladhatja a részvétel.

A lakosság kormányváltást óhajtó fele most is valamivel kevésbé aktív, mint a kormány maradását kívánók, tehát ha az utolsó pillanatban az ellenzék megközelítően olyan mértékben tudná mozgósítani a híveit, mint ahogy az az utóbbi hetekben a Fidesznek sikerült, valamivel szorosabbá tudná tenni az eredményt. Ezt az esélyt az is növeli, hogy újból nőtt a kormányváltás híveinek aránya (a március végi 42 százalékról 48 százalékra) – írja a 444.hu.

A kormánypárt támogatottsága valamivel csökkent, és a kétharmados többsége bizonytalanná vált a Medián mostani, de még mindig nem végleges mandátumbecslése szerint, a Fidesz képviselőinek száma épp nem éri el a kétharmadot.

A Medián nemrég erős Fidesz-kétharmadot jósolt:

Erős kétharmadot jósol a Fidesznek a Medián
A mozgósítás különösen a falvakban volt hatásos, ez pedig a Fidesz esélyeit javította.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik