Sport

Dakar-rali: Al-Attijahtól elvették az első helyet

Nem vette figyelembe a sebességkorlátozást, és ez az első helyébe került Nasszer al-Attijahnak, aki megnyerte a vasárnapi első szakaszt az autósok között a Dél-Amerikában zajló Dakar-ralin.

A 2011-ben győztes katari pilóta Minijével 68 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy olyan helyen, ahol 50 kilométer/óra volt a megengedett – emiatt utólag 200 euróra bírságolták, kétperces időbüntetést is kapott, és ezzel az élről visszacsúszott a hetedik helyre. A nyitó etapot így a szintén Minivel versenyző argentin Orlando Terranova nyerte.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A viadal tavalyi bajnokának, a spanyol Nani Romának nagyon balszerencsésen indult a mostani verseny, egy defekt után ugyanis a szervizkamionnak kellett a célba vontatnia a Minijét, és máris 6:10 órás hátrányba került.

Az idei, 36. viadal Buenos Airesből rajtolt, és a cél – miután a mezőny Chilén és Bolívián is keresztülhalad – ugyancsak az argentin fővárosban lesz január 17-én. Az autósokra több mint 9000 kilométer vár, ebből 4578 a mért szakasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik