Belföld

Elkezdődött korunk nagy csatája, az M1-es felújítása

Július 16-ig lezárások lesznek az M1-esen. Aki erre kerülné ki a bedugult M7-est, keressen harmadik útvonalat!

Megkezdődött csütörtökön az M1-es autópálya nagyobb felújítása, a Hegyeshalom felé vezető oldalon 14 kilométeren cserélik ki az útburkolatot. A Magyar Közút csütörtöki közleménye szerint 4,1 milliárd forintos hazai forrásból valósulhat meg a felújítás. A kivitelezők először a fővároshoz közeli szakaszon kezdhették el az ideiglenes forgalomtechnika kiépítését, csütörtöktől pedig a kivitelezési munkálatok is elindultak.

  1. A beruházás első ütemében, április 29-ig a 16-os és a 17-es kilométerek között az M0-s autóút M1-eshez csatlakozásában 1-1 sávot zárnak le az M1-esen és az M0-áson is.
  2. A második ütemben április 30. és június 3. között a 16-os és 19-es kilométerek között az M0-ás fonódó szakaszából egy sávot, az M1-es háromsávos szakaszából a kapaszkodó és leálló sávot zárják le.
  3. A harmadik ütemben, június 4. és július 16. között ugyanezen a szakaszon az M1-es belső két sávja lesz lezárva, a kapaszkodósávos szakaszon ekkor 2 sávon haladhat a forgalom.

A munkák ideje alatt az érintett szakaszokon a járművek legfeljebb 60 kilométer/órás sebességgel haladhatnak. A felújítás során a kapaszkodósávban új alapréteget fektetnek le, a haladó sávban kötő és kopóréteget cserélnek, míg az előző sávban kopórétegcserét és részlegesen a kötőréteg cseréjét végzik el.

E munkák befejezése után augusztusig újabb, mintegy 12 kilométeres szakaszon indulnak el hasonló volumenű és műszaki tartalmú munkálatok. A Magyar Közút e munkákon kívül a Hegyeshalom és Budapest felé vezető oldalon is folyamatosan végez lokális és nagyfelületű javítási munkákat. A folyamatos munkavégzések miatt az autósok rendszeresen találkozhatnak az M1-esen munkaterülettel és lezárt szakaszokkal is, ahol ütemezetten fognak beavatkozni a szakemberek.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a korlátozások miatt rendszerint jelentősebb torlódások is kialakulhatnak a pályán, ezért az autósoknak érdemes még utazásuk előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetről. (MTI)

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Bodnár Boglárka)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik