Belföld

Jöhetnek a gigadugók, elkezdik a nagyjavítást az M1-esen

Folytatják a kisebb kátyúk betömését és elkezdik a nagyméretű aszfaltcsíkok javítását is.

Bejárta a sajtót a történet, hogy az ország legforgalmasabb sztrádája, az M1-es ramaty állapotban van, kátyú hátán gödör, főleg a külső sáv. Ezt a közútkezelő sebességkorlátozó táblákkal oldotta meg és közölte, nem ekkora kamionforgalomra lett tervezve az autópálya, de amint beáll a tavasz, kijavítják a nagyobb hibákat. A kátyúzásokat már hetek óta végzik, de most jön a java.

A Magyar Közút Zrt. hétfői közleménye szerint megkezdik a nagyobb javító munkálatokat. Amellett, hogy kátyúznak (a hibák 80 százalékát már kijavították), nagyobb felületű burkolatjavításokat is végeznek. A Hegyeshalom felé vezető oldalon kezdenek hétfőn a 46-48-as kilométerek között. A külső sávot ehhez lezárják. Március 19-én aztán a Budapest felé tartó oldal következik. A kisebb javítások miatt is lehetnek forgalomkorlátozások, erről elég nehezen értelmezhetően így ír a Magyar Közút:

Budapest irányában a 24-es, Nagyegyháza térségében a 46-os és a 45-ös, valamint a 44-es és a 43-as kilométerszelvények közötti szakaszon, illetve a Budapest felé tartó oldalon a 25-ös kilométerszelvény környékén dolgoznak majd a szakemberek.

Mindent megtesz a cég, hogy gyorsan megcsinálják a munkákat, más térségekből is átvezényelnek brigádokat és gépeket is. Pár hét múlva Biatorbágynál, a Hegyeshalom felé vezető oldalon 2,5 kilométer hosszan, a Herceghalom-Bicske szakaszon pedig 11,75 kilométer hosszan újítják fel a sávokat.

A Magyar Közút nyomatékosan kér mindenkit, hogy tartsa be a munkálatok környékén a sebességhatárokat, valamint készüljön fel a torlódásokra.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Bodnár Boglárka)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik