Szórakozás

Elkészült Will Smith legkínosabb videója

A hollywoodi sztár három hónapja kezdett YouTube-os karrierbe, és eddig összesen 15 videót tett közzé a csatornáján, amik között akadnak kifejezetten mókás és kevésbé érdekes próbálkozások, azonban a március 29-én feltöltött legújabb „epizód” abszolút csúcsteljesítmény, már ami a kínos pillanatokat illeti.

Az alig négy és fél perces szösszenetben Will Smith a Kajmán-szigeteken randizik a Hanson Robotics által megalkotott, Sophia nevű robottal, aki mesterséges intelligenciát használva kommunikál az emberekkel, és korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette: el fogja pusztítani az embereket.

A színésszel folytatott beszélgetés során ez a terv ugyan nem kerül elő, de a videót végig nézni így is kellemetlen, ami nem feltétlenül a robotnak, sokkal inkább Will Smith-nek köszönhető, akinek a produkciója egyszerre mesterkélt és zavarba ejtő, viccesnek pedig még nagy jóindulattal sem nevezhető.

Azon persze még mulat az ember, mikor Sophia kijelenti, hogy Smith korábbi hip-hop számai nem igazán jönnek be neki, de amikor a színész megpróbálja megcsókolni az egyébként nem túl dekoratív és szexi robotot, akkor már csak értetlenül pislogunk a képernyő előtt – ahogy akkor is, mikor a színész azt magyarázza, hogy a gép azért nem akart smárolni vele, mert hibás a tervezése.

Smith az elmúlt években igazán nagy sikert nem tudott felmutatni a mozikban, így a közösségi médiában igyekszik öregbíteni a hírnevét: nemcsak videókat készít a YouTube-ra, de az Instagramon mutatja meg, hogyan tanul táncolni, olykor pedig a saját fiát parodizálja ki – persze csak azért, mert nagyon büszke rá!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik