Közélet

MN: Fiktív számlákkal szerzett pénzből kampányolt volna az ORÖ elnöke

Egy hangfelvétel került a laphoz, amin egy vállalkozót próbál megnyerni Balogh János. 3 millióból kampányolt volna a Fidesznek, holott MSZP-szimpatizáns, de kútba esett az üzlet.

Balogh János, a botrányokban fuldokló Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetője egy Magyar Nemzethez került hangfelvétel szerint arra akart rávenni egy ibrány rendezvényszervezőt, hogy adjon számlát meg sem történt szabolcsi kampányeseményekről. A lap szerint Balogh kertelés nélkül megindokolta döntését:

nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron. Papíron. Nem kell megcsinálni semmit.

A felvétel szerint két rendezvényt kellett volna kiszámlázni, ami után 3,5 millió forintot utalt volna Balogh az ORÖ számlájáról. Balogh szépen elmagyarázza az aprólékos részleteket, kinek, mit, hova, hogyan küldjön meg az illető, a lényeg, hogy a szervezet gazdasági igazgatójának annyit kell megírni, hogy „elnök úrral egyeztetve”.

Az elnök elmondása szerint ez bevált csalási forma, szerinte a pestiek 10-12 százalékért csinálják az egészet, majd bevallja, ő is számlázott régen, de fél áfáért, mert akkor még 25 százalékos volt a kulcs. Az ibrányi kapcsolatnak azonban 15 százalékot kéne csak visszacsorgatni. Aztán azt mondja, majd az ibrányi romanapokon számla nélkül, zsebbe ad egy kis pénzt. Aztán jön egy kis pontosítás, majd később még egy:

ha ötszázat kapol kereken? Hármat (milliót – a szerk.) visszahozol nekem. (…) Gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat. Tisztán. De hidd el nekem 12 százalékkal csinálják Pesten.

Később azt az indokot is előrántja Balogh, hogy gondolni kell a jövőre, lesz uniós választás is (valóban, 2019-ben esedékes). Aztán szóba kerül az is, hogy az MSZP-közeli Balogh a körzetében inkább a fideszes Vinnai Győzőt támogatja a súlytalannak tartott DK-s és jobbikos jelöltekkel szemben, mert 12 milliárd jön majd a városba (a lap szerint ez irreális összeg). És itt jön a lényeg, Balogh elmondja, hogy a fenti 3 millióból ő a Fidesz jelöltje mellett kampányolna:

Tudod, kell, hogy agitáljam az embereket, mert hivatalosan nem adhatom nekik oda, érted? Nem lehet úgy elszámolni vele.

Érdekes, hogy csak a cikk végén nevezi meg a Nemzet, hogy Tóth Zoltán volt, akit megkeresett Balogh, és ő maga rögzítette az elhangzottakat. Tóth elmondta, nemet mondott az ajánlatra, és közölte, sose fog fiktív számlákat kiállítani. Arról nem is a lap, megkeresték-e Balogh-ot, mindenesetre feljelentést tettek ellene.

Aggódott a 80 millió miatt

Egy csavar a történetben, hogy a RomNet arról ír, Balogh az ORÖ március 19-i közgyűlésén azt kezdeményezte, utalja inkább vissza a szervezet az államtól a nemzetiségi listára kapott 80 millió forintos kampánytámogatást. Azzal indokolta, hogy eleve nem a nemzetiségi névjegyzékre való feliratkozásra buzdításra használták fel az eddigi pénzeket. Ez persze nem történt meg, a testület döntése értelmében szétosztották a támogatást.

A lap arról ír, mulatós rendezvényeket szervezett a legtöbb, listára került jelölt, ezeken ráadásul a nemzetiségi lista helyett a Fideszre voksolás mellett agitálnak.

Reagált az MSZP is

Szó szerint közöljük, mert rövid:

A cikkben szereplő Balogh János soha nem volt, és nem is lesz az MSZP tagja.
Az Országos Roma Önkormányzatnak nincs MSZP-s delegáltja.
Az MSZP – a Magyar Nemzet cikke alapján – feljelentést tesz Balogh János ellen.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik