Tech

Rengeteg autót hív vissza a Tesla – szervó ott, csere ott

Ami forog, elromolhat. Csavar a baj.

A 2016 áprilisa előtt gyártott Model S szedánokat visszahívja a Tesla a szervókormány csavarjainak potenciális meghibásodása miatt; a visszahívás mintegy 123 ezer autót érint.

A cég hangsúlyozza, hogy a probléma sem balesetet, sem sérülést nem okozott, és a visszahívás a Model X és Model 3 típust nem érinti.

Sorozatfüggőség

Pár napja arról számoltunk be, hogy leállt a Model 3 gyártása. Azt a pauzát azzal indokolta a cég, hogy foglalkozni kíván a tömeggyártást nehezítő problémákkal.

Az első Tesla Model 3 még tavaly nyáron gurult le a gyártósorról, a teljesen elektromos jármű lenyűgözte a szaksajtót és a vásárlókat, azonban a cég azóta is küszködik a tömeggyártással, és a cégvezér Elon Musk hiába ígérte meg, hogy idén márciusban már ötezer példány fog kigördülni az összeszerelő üzemből, ezt a teljesítményt nem sikerült elérni.

A céldátum jelenleg június, és a február végén beiktatott leállás pont azt a célt szolgálta, hogy a mérnökök olyan módosításokat hajtsanak végre a gyártósoron, ami lehetővé teszi, hogy a Tesla végre ki tudja szolgálni az autó iránt jelentkező egyébként igen magas igényeket.

A Model 3 a cég legkedvezőbb áron kínált gépkocsija, az alapmodell 35 000 dollárnál kezdődik (cirka 9 millió forint).

Kiemelt kép: Manuel Romano/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik