Sport

Miklós Edit első magyarként Vk-döntős

Miklós Edit (miklós edit, )
Miklós Edit (miklós edit, )

Szerdán 11 órától tovább írhatja az erdélyi lány a sikertörténetet a franciaországi Méribelben.

“Még csak 10 óra, de már túl vagyunk az első hivatalos DH edzésen! Ez életem első Világ Kupa Fináléja! Szuper érzés! Holnap még egy edzés, majd szerdán verseny! Jupiii! – posztolta ki Miklós Edit alpesi sízőnk közösségi oldalára.

 

Az, hogy az erdélyi származású lánynak ez az első Vk-döntője az hagyján, de magyar ember még sohasem szerepelt az alpesi sízők szezonzáró csúcsviadalán, így még a hivatalos csúszása, az eredmény ismerete nélkül is kijelenthető, ez már történelmi tett.

Szerdán 11 órától az is kiderül, hogy Miklós Edit tudása mire lesz elég Méribelben. A terep nem ismeretlen számára, két évvel ezelőtt már siklott rajta, 26. lett. A keddi első tréningen a 12., a másodikon a 16. lett, biztató.

„A pálya, nagyon tetszik! Szép, tágas ívei vannak, vagyis igazi lesiklópálya” – fogalmazott Edit a síszövetség honlapján. Hatos rajtszámmal, mindjárt a mezőny első felében, még szinte érintetlen pályán csúszhat. Meglátjuk, mire lesz elég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik