Sport

Michelisz Norbit megbüntették

Michelisz Norbert (michelisz norbert, )
Michelisz Norbert (michelisz norbert, )

A sportfelügyelő testület a hétvégi WTCC-világbajnokság második futamában elért elért hatodik helyéről visszarangsorolta a hetedikre a magyar pilótát. 

Bennani, a marokkói egy Mullerrel történt ütközés után feltápászkodott és Norbi után eredt. Sőt, előzött is, vele ment Ma Csing Hua is. A két Citroen egyértelműen gyorsabb volt. Azért Norbi még megformált egy emlékezetes előzést, az egyik kanyar bejáratán volt nagyon kemény, de pont annyira, hogy nem igazán lehetett vele mit kezdeni. Amit eddig hiányoltak páran, az most őserővel tört föl Norbiból” – számolt be a versenyző honlapja arról az esetről, amelyet utólag megóvott a Citroën.

 Michelisz Norbert látszólag jól van
Forrás: michelisz.hu 

Fene a pofájukat. Azt fájlalták, azaz találták szabálytalannak, ahogy Michelisz Norbi visszaverte Ma Csing Hua próbálkozását. Valóban összeért a két első kerék, de ilyen eset tucatjával fordult elő minden versenyhétvégén. A lényeg: a sportfelügyelő testület megbüntette Michelisz Norbertet és a második futamban elért hatodik helyéről visszarangsorolta a hetedikre.

Ettől még persze csodás eredménnyel zárult a makaói hétvége, hiszen ne feledjük, a kvalifikáció első harmadának hatodik percében kiszakadt a bal első futóműve, így utolsóként rajtolva előzte meg a mezőny nagy részét!

WTCC-világbajnokság, állás:

1. José-María López (argentin, Citroën C-Elysée) 48 pont,
2. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée) 43,
3. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 28,
…7. Michelisz (magyar, Honda Civic) 14

Ajánlott videó

Olvasói sztorik