Pénzügy

Úgy viszik a személyi kölcsönt, mint a cukrot

Olyan tempóban viszik az ügyfelek a személyi hiteleket, mint már nagyon rég - írja szakértőkre hivatkozva a pénteki Magyar Nemzet. Januárban nyolcvan százalékkal több ilyen típusú kölcsön talált gazdára, mint egy évvel korábban, az összege pedig elérte a 27,2 milliárd forintot.

A BankRáció.hu összeállításából az is kiderül, hogy jelentősen felpörgött a lakossági fogyasztás, amely mögött részben éppen az áll, hogy az alacsony kamatok miatt egyre többen mernek belevágni személyi hitel felvételébe.

Tapasztalataink és a bankoktól érkező visszajelzések szerint elsősorban autóvásárlásra, lakásfelújításra és komolyabb értékű háztartási gépekre fordítják a háztartások a személyi kölcsönt

– mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője.

Hozzátette, szintén gyakran igénylik hitelkiváltás céljából, és sokan ebből fizetik a lakásvásárlás után fizetendő illetéket is.

A Bankmonitor elemzéséből kiderül: bár nevében nem személyi kölcsön, de akár a Diákhitel 1 is felhasználható személyi hitelként. Ezt a felsőoktatásban tanulók kaphatják szabad felhasználású kölcsönként, azaz semmiféle megkötés nem vonatkozik rá, arra költi az egyetemi hallgató, amire akarja. Behozhatatlan előnye az alacsony kamatozás, ami az állami támogatásnak köszönhetően mindössze 2,3 százalék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik