Belföld

Beszabadult a közmédiába a Momentum, és feltették a magyar emberek kérdéseit Orbánnak

Egy nappal azután, hogy Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője olyan monológot adott elő, hogy a riporter meg sem tudott szólalni, a Momentum is kapott öt percet a közmédiában, ennyi műsoridőt kell ugyanis biztosítaniuk minden országos listát állító pártnak a kampány alatt.

Hajnal Miklós azzal kezdte, a párt egy éves, igen sűrű történetében még egyszer sem fordult elő, hogy meghívták volna őket ebbe a stúdióba, a mostani alkalmat ezért megköszönte.

A Momentum szóvivője elmondta, a magyar miniszterelnök kerüli a nyilvános vitákat, a független újságokkal, független televíziókkal való vitákat, ezért szerette volna megragadni a lehetőséget, és tolmácsolta a magyar állampolgárok kérdéseit, amiket a Facebook-oldalukon közzétett felhívás alatt tehetett fel bárki.

Márton aziránt érdeklődik, hogy még hány év teljhatalmú kormányzásra van szüksége a Fidesznek ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat. László arra kíváncsi, miért vonatkoznak más szabályok a külföldön élő magyarok szavazásának a lebonyolítására. Éva azt kérdezi, hogy mit üzenne a 89′-es Orbán Viktor a mai önmagának

– szóltak az első kérdések.

Mire Hajnal Miklósaz összes kérdést felolvasta, maradt még fél perce a biztosított 5 perces műsoridőből, és bár a riportere nagyon szerette volna, hogy töltsék ki az időt, a szóvivő nem kívánt vele élni és kisétált a stúdióból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik