Belföld

Lázár a vásárhelyi kastélyról: Nincsenek százmillióim, hogy beszálljak egy ilyen beruházásba

Régóta téma a magyar sajtóban az a vásárhelyi vadászkastély, ami a földhivatali dokumentumok szerint egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körül.

Lázár János korábban már tagadta, hogy bármi köze lenne a Nagyréti Vendégházhoz, most pedig a Magyar Narancsnak adott interjújában ismét válaszol a témát firtató kérdésekre. A lap csak holnap közli a teljes beszélgetést, de már most is csepegtettek néhány részletet.

Arra a kérdésre, hogy járt-e már a kastélyban, a miniszter azt válaszolta:

Jártam ott akkor is, amikor az építkezés zajlott, és jártam azóta is. De én inkább vadászháznak nevezném, a kastélyról nekem Keszthely vagy Eszterháza jut eszembe.

A beruházókat és a befektetőket is jól ismeri a miniszter, elmondása szerint prémiumkategóriás létesítményt kerestek.

Hozzátette, az új tulajdonosok keresték meg később, egyrészt mint a szomszédos telek tulajdonosát, másrészt pedig, -mivel barátok- ki akarták kérni a véleményemet az új vadászszálláshely ötletéről.

Támogattam az elképzelést. Az újjáépített vadászház – legalábbis a beruházók egyes tevékenységei – pedig kapcsolódnak ahhoz a Návay Kornél Vadásztársasághoz, amely az elmúlt esztendőben alakult, és amelynek, ez sem volt titok soha, én is a tagja vagyok. (…) A vadászház tulajdonosai azzal is megkerestek, hogy tudunk-e egy kisebb területet a rendelkezésükre bocsátani. Nekem nincsenek százmillióim, hogy beszálljak egy ilyen beruházásba, ilyen módon azonban én is tudtam támogatni a fejlesztéseket, amelyeknek természetesen az a vadásztársaság is a nyertese lesz majd, amelynek a tagja vagyok

– mondta.

A teljes interjú a holnapi Magyar Narancsban lesz olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik